A munkaerőpiaci járulék eltörléséről tárgyalhat a kormány

gazdaság
2020 december 18., 11:11

A munkaerőpiaci járulék eltörlését javasolja a kormánynak a Munkástanácsok Országos Szövetsége, erről a szakszervezeti tömörülés elnöke, Palkovics Imre beszélt a Magyar Nemzetnek. Ez a járulék most 1,5 százalékos szeletet jelent a munkavállalók bruttó béréből, a befolyt összegből az állam az álláskeresők támogatását finanszírozza.

Palkovics Imre szerint azért lenne ildomos a megszüntetése, mert az a munkavállalók nettó béreinek azonnali növekedését eredményezné, ráadásul az összes munkavállaló, nem csak a minimálbéren foglalkoztatottak esetében. Úgy látja, az elmúlt években tapasztalt alacsony munkanélküliség a járvány ellenére sem ugrott meg jelentősen, ezért sem lenne problémás az álláskeresési támogatásra fordított másfél százalékos járulék eltörlése. (2020 harmadik negyedévében 35 ezer emberrel dolgozott kevesebb az országban, mint egy évvel ezelőtt.)

Palkovics szerint a javaslatuktól „a kormány sem zárkózott el”, a következő ülésén tárgyalja azt a kabinet.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége olyan helyzetben dobta be a járulékeltörlési javaslatot, amikor a szakszervezeteknek továbbra sem sikerül megegyeznie a munkaadói képviseletekkel a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi emeléséről. A szakszervezeti oldal 7,5 százalékos béremelést tartana elfogadhatónak 2021-re, ennél kisebb emelés esetén kétlépcsős bérrendezést sürgetne - mondta Palkovics.