Félmilliárdból digitalizálják az 1895 óta kiállított anyakönyveket, hogy könnyebb legyen a családfakutatás

Egy szerdán megjelent határozat szerint a kormány a családtörténeti kutatások támogatásával akarja elősegíteni a nemzeti, közösségi és egyéni identitás erősítését. Ezért Orbán Viktor arra utasította Kásler Miklóst, hogy 2022. március 31-ig hozza létre a Családtörténeti Kutatóközpontot a Magyar Nemzeti Levéltár keretein belül. A határozat szerint ez a központ látná el:

  • a családtörténeti források feltárását, digitalizálását;
  • elősegítené az eredeti iratok digitális másolataihoz való elektronikus hozzáférést;
  • fejlesztené a családtörténeti kutatásokat elősegítő tartalmakat és szolgáltatásokat;
  • mindezeket pedig élményszerűen mutatná be;
  • valamint díjmentesen támogatná módszertanilag a családtörténeti kutatásokat;
  • de térítés ellenében családtörténeti kutatásokat is végezne. 

Minderre a 2022-es költségvetésből 443,4 millió forintot szánnának. 2023-ban pedig  112,4 milliót kapna az Emmi a Családtörténeti Kutatóközpont működtetésére. 

De Kásler Miklósnak 2022 végéig gondoskodnia kell arról is, hogy a digitalizálják az 1895 és 1980 között keletkezett állami anyakönyvek közlevéltárban őrzött másodpéldányait. Erre 500 millió forintot kap a 2022-es költségvetésből. És várhatóan új adatvédelmi szabályokat dolgoznak ki családtörténeti kutatások forrásaival kapcsolatban.

Akit egyébként érdekelt a téma, annak érdemes átolvasnia a Levéltár családtörténeti útmutatóját

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.