Az Egyesült Királyság halogatná a második vakcina beadását, a Pfizer szerint ez nem jó ötlet

Több 444 videó?
Szeretném

Az Egyesült Királyság szerdán bejelentette, hogy megváltoztatják az oltási tervüket, és ahelyett, hogy a lehető leghamarabb beadnák mindkét dózist az embereknek, inkább arra fókuszálnak, hogy minél többen kaphassák meg az első oltást, és majd 12 héttel később adják be a másodikat, a "hosszú távú védelem érdekében".

A Pfizer közleményben válaszolt a brit kormány döntésére. Azt írják, nincsen arra vonatkozó adatuk, hogy az első vakcina milyen szintű védelmet nyújt 21 nappal a beoltás után. A gyártó szerint ugyan már az első oltás után 12 nappal elkezd kialakulni valamekkora védelem, az egyetlen bizonyított módja, hogy 95%-os hatékonysággal működjön a vakcina, az az, ha időben, azaz 3 héttel az első oltás után a második dózist is megkapja az alany.

(Axios)