Orbán: A pénz egy határ felett a sport ellenségévé válhat

Több 444 videó?
Szeretném
Orbán Viktor a Puskás Arénában 2019. szeptember 10-énFotó: botost/444.hu

Hosszú évértékelő interjút adott kedvenc lapjának, a Nemzeti Sportnak, és saját sportnagykövetének, Szöllősi Györgynek az év utolsó napján Orbán Viktor miniszterelnök. 

Az interjúnak év végi, kedélyeskedő hangulata van - kiderül belőle például, hogy a kormányfő is már várja, hogy újra lábtengózhasson a régi öregfiúk-cimborákkal -, de akad benne egy-két nehezen félreérthető utalás és célzás is. 

Azt persze nem tudni, hogy ezt tettek is követik-e, de az utalások iránya az, hogy (egyszer, valamikor, hamarosan?) a pénzeső korszaka is véget érhet a magyar fociban. Néhány bemelegítő kérdés után Orbán egyből a lényegre is tér: 

„A teljesítményt meg kell fizetni, de szerintem a pénz bizonyos határ fölött a sport ellenségévé válhat. Több sportág már át is lépte ezt a határt. A pénz kétféleképpen is megronthatja a sportot. Egyrészt úgy, ha fontosabbá válik, mint maga a küzdelem, ha az edzők, az ügynökök, a klubvezetők a sportolóban nem a fantasztikus tehetséget látják, hanem a pénzszerzés lehetőségét. Másrészt pedig azzal, ha nem a képesség, hanem a pénz dönti el, melyik sportoló vagy csapat jut föl a csúcsra, s így a szegények és a gazdagok, a kicsik és a nagyok közti szakadék áthidalhatatlanná válik. A focivilág ma egyre inkább ilyen. Úgyhogy egyáltalán nem bánom, ha a sportvilág visszaereszkedik az eredeti küldetéséhez.”

Amikor Szöllősi visszakérdez, hogy jól érti-e, amit hallott, és radikális koncepcióváltás következik-e, a miniszterelnök azért megnyugtatja, hogy jövőre még lesz miből szerelést venni: 

„A magyar sport még messze van attól, hogy a pénz maga alá gyűrje. Mi még inkább a hőskorban élünk. A sportot azért minősítettük stratégiai ágazattá, mert ismerjük a pótolhatatlan szerepét. (...)”

Aztán hamisítatlan sportújságírói kérdések következnek: Szöllősi azt feszegeti, mi is a jelentősége Szoboszlai Dominik Izland ellen szerzett góljának, amely EB-szereplést jelentett a válogatottnak, és igazolja-e azt a pénzbőséget, amiben a magyar futballnak része volt az elmúlt tíz évben. Orbán válaszul tanárian mossa össze a profi és az amatőr sportba öntött tízmilliárdok kérdését:  

„Szerintem nem normális hozzáállás sajnálni a pénzt sportpályákra vagy a gyerekek sportolására. Ennek megint a kapzsiság és a mohóság az oka. Ha valaki meglát egy pályányi szabad területet Budapesten, az első gondolata, hogy mennyi pénzt lehet kiszedni belőle. Holott inkább az életminőséget, az egészségünket kellene javítani vele. Mégis ritkán találkozom olyan kéréssel, hogy itt egy barnamezős, használatlan terület, építsünk rajta sportpályát! Lakóparkot, irodaházat annál inkább szeretnének. Pedig azzal, hogy sportlétesítményeinket európai színvonalra emeltük, a gyerekek is szívesebben mennek sportolni.” 

A miniszterelnök külön is kitér a sport tömegesítésének kérdésére, és ezután arról beszél, hogy az iskolába bevezetett mindennapos testnevelésre, az óvodai sportprogramokra is nagyon büszke, és sikerült egy olyan rendszer létrehozniuk, amiben az óvodai, az iskolai sport, a versenysport, és az ahhoz a szükséges létesítmények egymáshoz kapcsolódnak. 

Méltatta a számtalan visszássággal működő (a felcsúti akadémiát felszínen tartó) taoprogramot is, amiért kapcsolatot teremtett a vállalkozók és a sport világa között, és szerinte ez igazi „sikertörténet, de nem, vagy nemcsak azért, mert több forrást juttatott a sportra, és könnyebbé tette az egyesületek működését. Fontosabbnak tartom, hogy élő kapcsolat jött létre a gazdálkodó szervezetek, a vállalatok és a sportszervezetek között.” 

Célzott arra is, hogy az egyes sportági szakszövetségekkel kötött hosszú távú megállapodást is újratárgyalják majd, sőt, számonkérés is lesz, de majd csak az olimpia után. Azaz mindenki csipkedje magát Tokióban, ha szeretne továbbra is bőséget:  

„Mindenki jól tenné (- ha kijutna Tokióba), mert az élsportolókat Magyarországon nem tudjuk máshogyan megítélni, csakis a nemzetközi teljesítmény alapján. A teljesítményben pedig első helyen az olimpia áll, másodikon a világbajnokság, harmadikon az Európa-bajnokság.”

Szöllősi innentől kettejük kedvenc közös témája felé tereli a beszélgetést, és az akadémiai rendszerről kérdezi Orbánt. Ez érdekes része az interjúnak, mert a miniszterelnök azt pedzegeti, hogy a klubok kezdetben gyanakvással szemlélték az akadémiákat, de mára létrejött egyfajta szimbiózis közöttük. Akadémia alapítóként azért világossá teszi, hogy szíve mélyén ő melyik oldalon is áll: 

„A teljes klubkultúrát kell újjáépíteni. Ahhoz, hogy a Fehérvár egyszer meg tudja verni a Chelsea-t, amellyel legutóbb is csak döntetlent játszott, az is kell, hogy a szertárosa jobb szertáros legyen, mint a Chelsea-é. És a Fradi akkor tud tartósan ott ragadni a Bajnokok Ligájában, ha a takarítónője is ott van Európa harminckét legjobb takarítónője között.”

Az érződik az interjúból, hogy Orbán mintha egyensúlyozni próbálna a futballvilág egyes szereplői között. A klubokkal csipkelődik, de azért nyugtatja is őket, hogy tiszteli kultúrájukat; működhetnek tovább a jelenlegi szisztémában: 

„A klubok és a futballjuk, amit játszanak, kulturális képződmények. Nem lehet egy központból homogenizálni őket. Az a jó, ha a Fradiban Fradi-szív van. Az Újpestben meg nem pattanhat el a labda húsz centire sem, mert az szégyen. Az MTK-ban pedig nem rúghatnak nagyot a labdába.”

Orbán szerint a klubkultúra fontosabb mint maga a teljesítmény, ebben van fejlődés Magyarországon is, de messze van még - pedig voltak olyan korszakok -, mire a Honvéd, vagy a Vasas ugyanolyan jól menedzselt együttes lesz, mint a Barcelona vagy a ManU. Innentől pedig egy rövid áttekintést ad arról, miért is volt fontos, hogy Várszegi Gábor és a Sándor Károly Akadémia után létrehozták Felcsúton a Puskás Akadémiát. Ezeknek az intézményeknek fontos szerepük volt a 2000-es évek derekán, de Orbán szerint hosszútávon a nagy klubok nagy intézményei vehetik át szerepüket: „Nagyon kevés futballista van a világon, aki a gyötrelmes, szisztematikus munka és az akadémiai képzés nélkül a világ élvonalában tud játszani. Nagy klubok, nagy akadémiákkal. Ez a jövő.” Orbán szerint az akadémiák 2030 körül bele fognak simulni a klubrendszerbe.

Végezetül a sportélet áttekintésére is sor kerül. A nagy infrastrukturális fejlesztések közül hátravan még egy nagy jégsportközpont felépítése, öttusaközpont, nemzeti vívóprogram, a Hungaro­ring felújítása, és a Moto GP-pálya építése is. A lényeg azonban mégiscsak a foci és az eredmény. Jelezte is az MLSZ-nek és Marco Rossi kapitánynak is, hogy szokott álmodozni:   

„De nálunk minden meccs addig tart, amíg meg nem nyerjük. És azt is szeretném látni, hogy olyan magasságba jussunk el futballban, ahova már kétszer is sikerült, tehát a vb-döntőbe. Állítólag egyre tovább fogunk élni, van tehát remény. Ma még mindkettő az észszerűségen túli dimenzióba tartozik, de nincsen sport álmok nélkül.”

Az év Orbánt is megviselte, derül ki az utolsó kérdésből, de bízik benne, hogy január végén újra lábteniszezhet, húsvétkor pedig már szeretne együtt focizni az akadémián az edzőkkel.