A mexikói hatóságok közel 500 százalékkal több fentanilt foglaltak le 2020-ban, mint 2019-ben

drog
2021 január 01., 06:54

A mexikói hatóságok 486 százalékkal több fentanilt foglaltak le 2020-ban, mint az azt megelőző évben, közölte újságírókkal Luis Sandoval, az ország védelmi minisztere csütörtökön.

A miniszter tájékoztatása szerint az elmúlt 12 hónapban több mint 1 tonnát foglaltak le az ópiát alapú fájdalomcsillapító szerből, amely különösen addiktív és szakértők szerint százszor erősebb hatású, mint a morfium.A lefoglalt mennyiség mindazonáltal még mindig alatta marad más kábítószerfogásoknak: a rendőrség 2020-ban 244 tonna marihuánát is lefoglalt, nyolc százalékkal többet, mint 2019-ben, közel 35 tonna kristálymetet (kristályos metamfetamint), szintén nyolc százalékkal többet, mint az előző év során, és 28 tonna kokaint, 45 százalékkal többet, mint 2019-ben.

Sandoval szerint nőtt a kereslet a szintetikus kábítószerek iránt, erre utal az is, hogy 2020-ban az előző évihez képest 92 százalékkal több, 175 droglaboratóriumra csaptak le a biztonsági erők.

A drogkartellek nagy mennyiségben csempésznek kábítószereket az Egyesült Államokba is a két ország mintegy 3200 kilométeren át húzódó szárazföldi határán keresztül.

Az ország bűnbandái ellen Felipe Calderón korábbi mexikói elnök 2006-ban háborút hirdetett, ám az erőszakcselekemények száma azóta sem csökkent: az elmúlt 22 hónapban több mint 65 ezer ember vált gyilkosság áldozatává. (MTI)