Több mint 33 ezer embert vettek őrizetbe a hatóságok Fehéroroszországban a kormányellenes tüntetések kezdete óta

külföld
2021 január 06., 11:52

Több mint 33 ezer embert vettek őrizetbe a fehérorosz hatóságok, és 900 bűntetőeljárás indult a tavalyi kormányellenes tüntetések kapcsán - közölte a Vjaszna nevű emberi jogi szervezet szerdán.

A szervezet honlapján olvasható beszámoló szerint az eljárás alá vont emberek többségét szabadságvesztésre, illetve súlyos bírságokra ítélték a törvényszékek.

A Vjaszna szerint a hatóságok fokozottan élnek a büntetőjogi felelősségre vonás eszközével politikai indíttatásból.

Az ügyészségi tájékoztatókból 103 ítéletről, illetve több mint 900 bűntetőeljárásról tudnak a jogvédők, és mintegy 650 érintett személy neve ismert. A Vjaszna állítása szerint közülük 169 ember politikai fogolynak minősíthető.

A jogvédők a fehérorosz újságírói szövetségre hivatkozva közölték azt is, hogy a hatóságok nyomást gyakoroltak a sajtósokra, akadályozva a tevékenységüket.

Eddig összesen 477 újságírót állítottak elő, 97-et közülük elzárásra ítéltek. Jelenleg 19 újságíró raboskodik börtönökben.

Fehéroroszországban az augusztus 9-i elnökválasztás óta tart a belpolitikai válság. A vitatott tisztaságú választáson az országot 26 éve irányító, 66 éves Aljakszandr Lukasenkát hirdették ki hivatalosan elnöknek a szavazatok 80,1 százalékával. Az azóta tartó tüntetéseken többször százezren is részt vettek, ami rekordnak számít az 1991 óta független volt szovjet tagköztársaságban.

Lukasenka nem hajlandó lemondani, ehelyett homályosan alkotmányreformot ígért. A belbiztonsági erők tüntetők elleni brutális fellépésének eddig legalább három halálos áldozata volt, a hatóságok ezreket vettek őrizetbe, hogy megtörjék a Lukasenka rendszerével szemben kibontakozott békés ellenállást. (via MTI)