Kanye West és Kim Kardashian válásából Laura Wasser ügyvéd szakíthatja a legnagyobbat

bulvár
2021 január 08., 17:26

Kim Kardashian és Kanye West válnak. Legalábbis a világ összes komolyabb és komolytalanabb lapja is erről írt a napokban, több forrásra hivatkozva, találgatva, hogy a válásnak vajon az az oka, hogy Kanye West az elmúlt időszakban több olyan dolgot is tett vagy mondott, ami megkérdezőjelezi a beszámíthatóságát, esetleg azon csúszott el a kapcsolat, hogy jött egy harmadik.

Meg egy negyedik. Mert nyilván ebben a témában is megindultak a pletykák, miszerint Kardashiannak máris van új pasija, és elterjedt azt is, hogy West összejött Jeffree Starral, a YouTube-on sminkelő beauty bloggerrel, aki korábban melegnek vagy androgünnek mondta magát, mostanában viszont úgy nyilatkozott, inkább nem címkézné magát. Azóta már több helyen is megjelent, hogy a pletyka alaptalan, és Star is megszólalt, igaz, ő csak annyi megjegyzést tett tréfálkozva, hogy „készen áll a vasárnapi misére”, utalva ezzel Kanye West vasárnaponként tartott zenés istentiszteletekhez hasonló előadásaira.

photo_camera Kim Kardashian és Kanye West a 2019-es Met-gálán Fotó: ANGELA WEISS/AFP

Na de nemcsak azon megy a találgatás, hogy miért válnak – ha egyáltalán –, hanem hogy hogyan válnak. És legfőképp kinek a segítségével. Mert úgy tudni, hogy Kim Kardashian felfogadta Hollywood legismertebb válóperes ügyvédjét, akinek eddigi munkássága még annál is érdekesebb, hogy hat év után szétmegy az elmúlt évtized popkultúrjának egyik legmeghatározóbb celebpárja.

Laura Wasser

„Csak azt tudom, hogyan kell elválni. Azt nem, hogy kell házasnak maradni”

– ezt 2013-ban mondta a Telegraph-nak Laura Wasser válóperes ügyvéd, aki akkora kedvenc Hollywoodban, hogy ő volt Angelina Jolie válóperes ügyvédje kétszer is, először amikor a színésznő Billy Bob Thorntontól vált el, aztán akkor is, amikor közel tíz év együttélés és két év házasság után a Hollywoodban szokásos kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva beadta a válókeresetet Brad Pittel szemben. Aztán ő képviselte Drew Barrymore-t is, amikor a színésznő elvált David Kopelmanntól, Jennifer Garnert, amikor Ben Afflecktől vált el, de Denise Richards Charlie Sheentől való válását is ő vezényelte le, illetve ő volt Gwen Stefani és Britney Spears válóperes ügyvédje is, ahogy egyszer már képviselte Kim Kardashiant is, amikor a celebek celebje Kris Humphriestól vált el 72 nap házasság után.

De még mielőtt valaki megvádolná Wassert, hogy nőként csak nőket képvisel a válóperekben, érdemes megemlíteni, hogy az elmúlt évek sok szempontból legcsúnyább válásában nem a nőt, hanem a férfit képviselte: ő volt Johnny Depp ügyvédje a hosszú és sokszor már követhetetlen vádaskodásban, amikor a színész Amber Heardtől vált el. Heard arra hivatkozva akart válni, hogy férje bántalmazta őt, amit fotókkal is bizonyított, Wasser a fotók ellenére vállalta el az ügyet Depp oldalán, a vége pedig az lett, hogy Heard visszavonta a vádakat, a színész pedig fizetett neki hétmillió dollárt, amit a színésznő jótékony célokra fordított.

Depp válása bár kifejezetten hangos volt, a celebek valójában azért kapkodnak egy házasság tönkremenetele esetén Wasser után, mert az ő segítségével általában csendben és gyorsan zajlanak le a válások, na meg persze azért is, mert

ő a legkeményebb a szakmában, és gyakorlatilag előre lehet tudni, hogy az a fél jár a legjobban, aki megszerzi őt.

Marriage Story

Az 52 éves kaliforniai ügyvéd 1994-ben végzett a Loyola jogi egyetemen. Már apja is válóperes ügyvéd volt, aki hasonló körökben mozgott, ő képviselte például Steven Spielberget és Tom Cruise-t. Wasser jelenleg ügyvezető partner egy családjogi ügyvédi irodában, a Wasser Cooperman & Mandlesben. Két gyereke van két különböző férfitól, akikkel nem házasodott össze, és már ő maga is túl van egy váláson, rövid házasság után 1993-ban, még diplomája megszerzése előtt vált el, és azóta sem házasodott újra.

photo_camera Laura Wasser első könyve megjelenésekor Fotó: Imeh Akpanudosen/AFP

Két könyvet írt, 2013-ban az irgalmatlan hosszú címmel megjelent It Doesn't Have to Be That Way: How to Divorce Without Destroying Your Family or Bankrupting Yourself-et, ami már a címében is összefoglalja, hogy arról szól, hogyan kell úgy elválni, hogy abba ne roppanjon bele a család és anyagilag se csődöljön be tőle az ember. 2020-ban pedig egy e-bookot jelentetett meg arról, hogy mire számíthat, aki a válás mellett dönt. Amikor pedig épp nem könyvet ír vagy milliomosoknak segít válni, akkor két podcastjén dolgozik.

Állítólag róla mintázták a 2019-es Marriage Story (Házassági történet) ügyvédnőjét, akit a filmben Laura Dern alakított. Dern Oscart kapott alakításáért, a filmben egy Nora Fanshaw nevű ügyvédet játszott, aki egy színházi rendező és egy színésznő válását bonyolította le. A két főszereplőt Adam Driver és Scarlett Johansson alakította.

A filmet rendező Noah Baumbach 2013-ban vált el Jennifer Jason Leigh-től, válása során a rendezőt Laura Wasser képviselte. Ha a film nem is teljesen Baumbach válását dolgozza fel, elmondása szerint saját élményei inspirálták, így van alapja annak, hogy Wasserről mintázta a Dern által játszott ügyvédet. Egyáltalán nem mellékesen amúgy Dernt is Wasser képviselte, amikor 2013-ban elvált Ben Harpertől.

A film megjelenésekor Wasser a Vulture-nek adott interjújában beszélt arról, hogy valójában ő sem tudja megmondani, róla mintázták-e az ügyvéd karakterét, de azt mondta, miután többen is felhívták erre a figyelmét, ő is látja a hasonlóságot. De ha nem is róla mintázta a karaktert Baumbach, arra azért megkérte Wassert, hogy a filmben látható ügyvédi iroda helyszíneként használhassa Wasser irodáját.

Pénz

De térjünk vissza kicsit Kardashian és West állítólagos válásához, és azon belül is nézzük a számokat. A Forbes szerint kettejük vagyona összesen 2,1 milliárd dollár, de a válás alatt valószínűleg ennek elosztása lesz a legkönnyebb. Egyrészt, mert mint minden híres és gazdag ember a házasság előtt, feltehetően ők is kötöttek házassági szerződést, másrészt viszonylag könnyen követhető, hogy korábban és a házasság alatt is kinek milyen bevételei voltak, illetve vállakozásaikat egymástól teljesen függetlenül működtetik. Problémák inkább a közös ingatlanokkal, illetve négy gyerekük felügyeleti jogával kapcsolatban merülhetnek majd fel.

Kettejük közül egyébként Kanye Westnek nagyobb a vagyona, a Forbes szerint 1,26 milliárd dollár, aminek nagy részét nem is lemezeladásainak, hanem Yeezy nevű cipőmárkájának köszönheti. Kim Kardashian a legtöbbet pedig saját kozmetikai márkájából, a KKW Beauty-ból szerzi. Itt a legérdekesebb talán az lesz, hogy a márka nevét, ami a Kim Kardashian West rövidítése, megváltoztatja-e a válás után. Már ha a válással eldobja a West nevet.

Annyi viszont biztos, hogy Kardashiannak ennyi pénzből futja majd arra, hogy kifizesse Laura Wassert, amennyiben valóban őt fogadta fel és amennyiben valóban válik férjétől. A válást ugyanis egyelőre sem ő, sem Kanye West nem erősítették meg. Wasser óránként 600 és 950 dollár (180-250 ezer forint) közötti összeget kér el, és egy válást ritkán rendeznek le pár óra alatt, vagyis a végösszeg simán elérheti a 25 ezer dollárt, vagyis több mint hétmillió forintot.

Azon pedig senki ne csodálkozzon, ha Kardashian és West mellett most hirtelen többen is bejelentik majd válásukat Hollywoodban, Wasser ugyanis évekkel ezelőtt a Bloombergnek azt mondta, sokszor tanácsolja ügyfeleinek, hogy várjanak, amíg más híresség beadja a válókeresetet, és annak híre bejárja a sajtót, mert ha azzal egyidőben indítja el ő is a válást, vele talán jóval kevésbé foglalkoznak majd.

Végül pedig érdemes megjegyezni Laura Wasserrel kapcsolatban azt a nagyon hollywoodi, már-már parodisztikus dolgot is, hogy a teljes neve Laura Allison Wasser, vagyis a monogramja:

L.A.W., ami angolul annyit jelent: jog.