A kormányhivatal szabálytalanságokat talált a szentendrei temetőben

járvány
2021 január 12., 08:01

A Pest Megyei Kormányhivatal a Magyar Nemzettel közölte, hogy vizsgálatuk során több szabálytalanságot is megállapítottak a szentendrei temetőben. A múlt héten Hadházy Ákos független képviselő tett közzé egy birtokába jutott videót, melyen az volt látható, a szentendrei temető halottasházának egyik helyiségében annyi a halott, hogy azokat nyitott koporsókban egymásra pakolták.

Szentendre önkormányzatának a temetőt üzemeltető céggel 2012 óta van közszolgálati szerződése, és eddig az esetig nem érkezett kifogás a cég tevékenységével kapcsolatban. Simon Zsolt, az Interwork Kft. vezetője egy helyi lapnak el is mondta, hogy a világjárvány tehet a kialakult helyzetről, de szerinte ez a felvétel csak azoknak megdöbbentő, akik nem az iparágban dolgoznak, máshol ennél is súlyosabb videót lehetne készíteni.

A videó hatására a kormányhivatal vizsgálatot indított, és több szabálytalanságot is feltártak. Most határozatban utasítják a fenntartót a jogszabálysértő körülmények megszüntetésére. Ha ennek eleget tesznek, akkor vége az eljárásnak, ha nem, akkor bírságot szabhatnak ki a temetőt üzemeltető önkormányzatra. Tarnai Richárd kormánymegbízott elmondta a lapnak, hogy a döntés még nem jogerős.

A kormánymegbízott elmondta azt is, hogy a szentendrei temető az önkormányzat tulajdonában van, az az önkormányzat pedig baloldali. Épp ezért Tarnai szerint „Hadházy Ákos támadása most félrement, a sajátjait találta el, viszont a képviselő viselkedése bemutatja a baloldal hozzáállását a járványhelyzethez”.

A Magyar Nemzet Hadházy helyett inkább a KDNP szóvivőjét, Nacsa Lőrincet kérdezte az ügyről, aki elmondta, hogy a halottasházból közzétett videóval a baloldal minden határt átlépett. „Visszataszító, aljas és kegyeletsértő, amit Hadházy Ákos művel, aki a kormány elleni gyűlölete miatt elveszítette józan gondolkodását” – mondta el Nacsa ugyanabban a cikkben, ami arról szólt, hogy a videó nyomán vizsgálatot indított a kormányhivatal.

A 24.hu pedig arról írt, hogy a temetőben még a videó megjelenésének napján helyszíni szemlét tartott a szentendrei polgármester, de „a bejárás résztvevőit már nem az a kép fogadta, ami a több nappal ezelőtt feltöltött videón látható. A népegészségügyi hivatal képviselője a nyilvántartás alapján megállapította, hogy az ott lévő elhunytak egyike sem COVID-betegségben halt meg.”

Azt ugyanakkor megállapították, hogy az épület ajtaja nem volt zárva, és a halottasházban több, nem rendeltetésszerű tárgyat tároltak. Adminisztratív mulasztás miatt pedig nem volt egyértelműen megállapítható a holttestek beérkezésének és elszállításának időpontja, és hogy kegyeletsértés ugyan nem történt, de javítani kell az állapotokon is. Az önkormányzat akkor közölte azt is, hogy a rendőrség rémhírterjesztés és félelemkeltés miatt nyomozást indított a személy után, aki a videót készítette.

Frissítés: a videó ügyében nem indult még rendőrségi nyomozás, csupán felmerült a lehetősége.

Kiemelt videóink