Hazaérkezése után egyből letartóztathatják Alekszej Navalnijt

külföld
2021 január 14., 17:05

Földet érése után azonnal letartóztathatják Oroszországban Alekszej Navalnij ellenzéki vezetőt. A Guardian beszámolója alapján az orosz büntetésvégrehajtás utasítást kapott Navalnij letartóztatására. Ezt azzal indokolták, hogy az ellenzéki vezető megsértette ideiglenes szabadlábra helyezése szabályait azzal, hogy nem jelentkezett időben a döntés felülvizsgálatára.

Ebben amúgy az akadályozta, hogy augusztus óta Németországban lábadozott azután, hogy az orosz titkosszolgálat méreggel próbálta meggyilkolni.

Hogy valóban az orosz titkosszolgálat hajtotta végre a merényletet, azt részben maga Navalnij leplezte le, aki álnéven még egy olyan ügynökkel is beszélt, aki személyesen is részt vett a titkosszolgálati akcióban.

A leleplezés óta az orosz hatóságok minden módon nyomást próbáltak gyakorolni rá, hogy maradjon száműzetésben. Például új eljárást indítottak ellene csalás vádjával, illetve megfenyegették, hogy visszavonják idegilenes szabadlábra helyezését is. Navalnij a fenyegetések ellenére is közölte, hogy "sose volt kérdés, hogy visszatér Oroszországba", egyben arra buzdította híveit, hogy várják a reptéren.

Ezután közölte csütörtökön az orosz kormányzat, hogy márpedig letartóztatják. Ez a Guardian szerint garantálja, hogy Navalnij hazatérésekor összetűzések robbanjanak ki Navalnij támogatói és a politikus letartóztatására kivezényelt erőszakszervezetek között.