Orbán Gáspár minisztériumi ösztöndíjasként végzett egy brit katonai elitiskolában

család
2021 január 14., 08:31

Orbán Gáspár neve is szerepel a Sandhurst Royal Military Academy (RMAS) nevű brit katonai elitiskola végzettjeinek listáján, amit január elsején tettek közzé a Daily Telegraphban, írja a Telex. A kilenc hónapos képzést 2019 szeptemberében kezdte a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként két másik magyarral együtt, de a járvány miatt meg kellett szakítaniuk a tanulmányaikat.

A miniszterelnök fia nem sokkal korábban, 2019 júniusában tette le az esküjét, ekkor vált szerződéses katonává. Korábban a Honvédelmi Minisztérium azt írta a Népszavának, hogy a nagy-britanniai képzésre bármelyik magyar katona jelentkezhetett, a parancsnokok pedig az elvégzett szakmai munka, a kiképzési eredmény és a tiszti attitűd alapján választottak.

photo_camera Orbán Gáspár tisztavatáson Fotó: Orbán Viktor/Facebook

A lap szerint az akadémia fontos eszköze a brit katonai, diplomáciai kapcsolatépítésnek, népszerű európai és közel-keleti politikusok körében is. Ide járt II. Erzsébet királynő két unokája, Vilmos és Harry is. 2015-ös adat szerint a képzés díja több mint 37 millió forint. A Honvédelmi Minisztérium szerint az összeg attól függ, hogy a hallgató milyen rendfokozatú, és a tanulmány során pontosan milyen kiképzésben vesz részt.