2022-ben nyithat ki a Sorsok Háza

január 15., péntek 9:26

Még folynak az előkészítő munkálatok, de egy-másfél év múlva nyitásra kész lehet a Sorsok Háza, az egykori józsefvárosi pályaudvar területére épült holokauszt múzeum, amit az eredeti tervek szerint 2014-ben nyitottak volna meg, tudta meg a Népszava Köves Slomótól, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbijától.

Az elkészült, de évek óta üresen álló intézményt 2018-ban adta a kormány az EMIH tulajdonába és fenntartásába. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter akkor azt közölte, a kormány szándéka, hogy 2019-ben átadják a Sorsok Házát. De Köves Slomó már 2019 márciusában arról beszélt a Népszavának, „nehezen tudja elképzelni”, hogy abban az évben megnyílik az emlékközpont.

Most azt nyilatkozta a lapnak, hogy a kiállítás részletes forgatókönyve elkészült, „nemzetközi akadémiai tanácsadó testületünk tagjai ezt áttekintik, hogy kritikai javaslataikat megtehessék. Ezzel egy időben dolgozunk már a belsőépítészeti kiviteli terveken és a multimédiás tartalmakon is. Mindez körülbelül még egy-másfél évet fog igénybe venni”.

Ez tehát azt jelenti, hogy a múzeum 2022-es országgyűlési választások előtt már nem, maximum utána nyílhat meg - írja a portál.

Emlékeztetnek, az Orbán-kormány még 2013 szeptemberében jelentette be, hogy a Józsefvárosi pályaudvar helyén új központot hoznak létre a vészkorszak áldozatainak emlékére. A megnyitó időpontját eredetileg 2014. április 16-ára, a holokauszt magyarországi emléknapjára tervezték, ami már akkor irreálisan rövid határidőnek tűnt. Aztán a Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója által kidolgozott múzeumi koncepció körül komoly emlékezetpolitikai vita támadt.

A kormány ragaszkodott hozzá, hogy a Sorsok Házát csak akkor szabad megnyitni, ha a zsidó szervezetekkel konszenzusra jutnak, de az elhúzódó vitát látva Lázár János, az akkori kancelláriaminiszter már azt is felvetette, hogy ha nincs megegyezés, egyéb funkciót keresnek az épületkomplexumnak. Ez után döntött végül a kormány az intézmény tulajdonának átadásáról.

A Sorsok Háza létrehozására eddig mintegy 7,5 milliárd forintot fordított a kormány. Azt azonban Köves Slomó sem árulta el a Népszavának, mennyibe kerül az üresen álló épületegyüttes fenntartása. A Hír Tv még 2017 végén arról számolt be, hogy évi 82 millió forintot költenek állagmegóvásra, írja a portál.