Kínában egyelőre csak 59 éves korig adják azt a vakcinát, amivel Orbán a 60 feletti krónikus magyar betegeket oltatná be

Egészségügy
2021 január 15., 15:06

A magyar olvasók szempontjából is igen érdekes hírek jelentek meg a kínai állami gyógyszercég, a Sinopharm leányvállalata, a CNBG covid-oltóanyagáról a kínai sajtóban és az állami hírügynökségnél. (Ebből készül a magyar kormány nagy adag beszerzésére, amint az illetékes magyar hatóság engedélyezi annak hazai használatát. )

A friss hírek szerint a vakcina minimum 6 hónapra biztosan védettséget nyújt, de az sem kizárt, hogy 8 hónapig vagy még hosszabb időre immunissá tesz a covid ellen. Ezt Yang Xiaoming, a cég elnöke nyilatkozta a Xinhua hírügynökségnek. Yang nem tette világossá, hogy a cég kétféle, egyaránt a klinikai vizsgálatok harmadik fázisában tartó, de vészhelyzeti engedély alapján Kínában és több országban már használatba vett oltóanyag közül melyikről beszél.

Yang elmondta, hogy ahhoz még nem gyűlt össze elegendő adat, hogy kimondják a legalább 8 hónapos védettséget, de az első kísérleti alanynál, akit tavaly áprilisban, több mint 8 hónapja oltottak be, még mindig működik a védelem.

A Reuters egyébként szintén ma jelentette, hogy a kutatási eredmények szerint a Sinopharm vakcinájának - itt sem derül ki, a kettő közül melyiknek - a legfrissebb vizsgálati eredmények szerint nincs káros hatása a 3 és 17 éves kor közötti beoltottakra.

Ez azért érdekes, mert a South China Morning Post pénteki cikke szerint Yang, a CNBG elnöke egyfelől megerősítette ugyanezt, másrészt azt nyilatkozta, hogy a hatvan évesnél idősebbek esetében további kutatási adatokra van szükség ahhoz, hogy biztosat tudjanak. Ez eddig azért nem okozott problémát Kínában, ahol már több mint 4 millió ember kapta meg az oltást, mert az országban - hasonlóan például Indonéziához - a nálunk, Európában és Amerikában szokásos oltási protokollhoz képest először a 18-59 éves korosztályt oltják be, vagyis nem az öregekkel kezdik, hanem a munkaképes korosztályokkal.

Az, hogy még maga a gyártó sem tudja, hogy a szer 60 éves kor felett megfelelően hatékony-e, magyar szempontból azért érdekes, mert Orbán miniszterelnök pénteki rádióinterjújában arról beszélt, hogy az oltási terv következő ütemében a 60 év feletti krónikus betegeket oltanák. Ők Orbán szerint 1,7 millióan vannak. „Ennyi kínai vakcinánk tulajdonképpen lenne is, és akkor őket meg tudjuk menteni vagy ki tudjuk menteni a kockázatból” - mondta a Kossuthon a miniszterelnök.

A miniszterelnök szerint ha lenne vakcina, kényelmes tempóban egy hétvége alatt be tudnák most oltani azokat, akik regisztráltak. Erre számolta ki azt, hogy ha a magyarok elfogadják a kínai vakcinát, már jóval a nyár előtt feloldhatják a korlátozásokat.

Yan egyébként úgy becsülte, hogy a CNBG 2021-ben egymilliárd adag vakcinát lesz képes gyártani, döntően külföldi felhasználásra.