Trump nem talál ügyvédet, aki védené a második impeachment alatt

külföld
2021 január 15., 14:40

Nem tudja felállítani jogászcsapatát Donald Trump az ellene indított alkotmányos vádeljáráshoz, mert korábbi ügyvédjei nem vállalták a védelmét a Bloomberg szerint.

Trump az amerikai történelem első elnöke, aki ellen két impeachment is indult. A második vádeljárás indítását elnökségének utolsó hetében szavazta meg az Egyesült Államok Kongresszusának alsóháza. Az eljárást hétfőn kezdeményezték a képviselőházban többségben lévő demokrata képviselők, mert úgy látják, hogy múlt hét szerdán Trump felkelésre buzdította a követőit, akik aztán megostromolták a Capitolium épületét.

Azok az ügyvédek, akik az első impeachment során védték Trumpot, most nemet mondtak a felkérésre, ugyanúgy, ahogy más korábbi ügyvédjei is. Egyikük privátban azt mondta, hogy védhetetlennek tartja, amit Trump tett.

„Nem lep meg különösebben, hogy azok a népszerű konzervatív ügyvédek, akikhez egy republikánus elnök normális esetben fordulhatna, most nem érdekeltek abban, hogy beszálljanak”

- mondta a Bloombergnek Keith Whittington, a Princeton Egyetem politika professzora. „Azok, akik korábban szívesen védték volna az elnököt más ügyekben, például az első impeachment során, nem feltétlen akarják védeni azt, amit most csinált - egyrészt mert nehezen védhető, másrészt pedig azért, mert árthat a szakmai hírnevüknek.”