Michelin-csillagot kapott egy vegán étterem Franciaországban

külföld
2021 január 19., 05:14

A dél-nyugat franciaországi Ares városában működő ONA étterem megkapta a csúcsgasztronómia tán legjelentősebb elismerését, azaz a Michelin-csillagot. Az ONA az Origine Non Animale, azaz a Nem Állati Eredetű szavak kezdőbetűiből áll össze, az étterem ugyanis vegán, nem használnak semmiféle állati eredetű alapanyagot.

Az ONA 2016-ban nyílt meg, és mint az AFP írja, az étterem alapítását egy közösségi finanszírozási kampány, illetve egy zöld bank által nyújtott hitel tette lehetővé. Az étterem alapítója és vezetője Claire Vallee, aki a hétfői bejelentés után arról beszélt, hogy úgy érzi, mintha elgázolta volna egy vonat, döbbenten fogadta a hírt.

photo_camera Claire Vallee Fotó: Youtube

A hagyományos Michelin-csillag mellett Vallee étterme egy zöld csillagot is elnyert: a Guide Michelin 2020 óta külön díjazza azokat az éttermeket, melyek üzemeltetésében hangsúlyos helyet kapnak az etikus gyakorlatok.

Vallee arról mesélt a francia hírügynökségnek, hogy a hagyományos bankok elhajtották, amikor évekkel ezelőtt hitelért házalt, bizonytalannak és kockázatosnak ítélték meg a vegán étkezés jövőjét, és azt sem tartották jó ötletnek, hogy az óceán partján fekvő Arcachon-öbölben lévő városban szerette volna megnyitni a helyet. A fiatal séf ezután közösségi finanszírozásból szedte össze az önrészt, majd egy olyan bankhoz fordult, amelyik kifejezetten zöld, etikus projekteket támogat. Elmondása szerint az étterem megnyitása óta sokszor kérdezte magától, hogy vajon elég jó-e, amit csinálnak, hiszen a növényi alapú főzés nehéz és innovatív kihívás. De szerinte a legfontosabb, hogy élvezze, amit tesz, ez pedig itt megvalósult.

Franciaországban Vallee a vegán gasztronómia megteremtőjének számít, de mesélt arról is, hogy valójában bőven vannak elődjei, akiket követett, például a berlini Jean-Christian Jury.