Kimondta az Alkotmánybíróság, hogy tulajdonjogot sért a decemberben megszavazott hulladéktörvény

Az Alkotmánybíróság szerdán alkotmányellenesnek minősítette a hulladékgazdálkodási törvény egyik rendelkezését, mert sérti a tulajdonhoz való jogot. Az Országgyűlés december 15-én szavazta meg a törvényt, de meglepő módon a köztársasági elnök azt nem írta egyből alá, hanem előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz küldte.

Fotó: Frank and Helena/Cultura Creative via AFP

A köztársasági elnök indítványában három ponton vetette fel a törvény alkotmányellenességét. Ezek közül az egyik szerint a megszavazott, de még ki nem hirdetett törvény elvonja a termelési és ipari hulladékok tulajdonjogát, kártalanításról azonban nem gondoskodik, sőt még fizetési kötelezettséget is kilátásba helyez a termelőknek, amivel duplán kárt okozhat.

Az indítvány szerint a törvénynek ez a rendelkezése sérti a tulajdonhoz való jognak az alaptörvényben rögzített védelmét azzal, hogy a termelési és ipari hulladékok tulajdonát teljes és feltétlen, azonnali kártalanítás nélkül elvonja.

Az Alkotmánybíróság január 19-i határozata megállapította, hogy 

ez a támadott rendelkezés bizonyos esetekben valóban úgy korlátozza a hulladéktulajdonosnak is minősülő hulladékbirtokosnak a hulladékhoz fűződő tulajdonjogát, hogy ezzel neki tényleges, pénzben is kifejezhető hátrányt okoz, de nem ír elő arányosságot biztosító ellentételezési kötelezettséget.

Az Alkotmánybíróság szerint a jogalkotónak  olyan, kellően differenciált rendszert kell megalkotnia, ami  egyszerre teremti meg a hulladéktulajdonosok ellentételezését, és veszi figyelembe a kötelező közszolgáltatási, környezetvédelmi és közegészségügyi szempontok maradéktalan érvényesítését úgy, hogy azok az uniós szabályozásból származó szabályozási kötelezettségeknek is megfeleljenek.

Ugyanakkor az indítványnak a törvény két másik pontjának alkotmányellenességére irányuló részét elutasították. A többségi határozathoz két alkotmánybíró, Handó Tünde és Szívós Mária fűzött különvéleményt. 

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.