Michel: Az EU nem fogja hagyni, hogy a gyógyszergyárak ne úgy szállítsák a vakcinákat, ahogyan megállapodtak velük

Több 444 videó?
Szeretném

Az Európai Unió be fogja tartatni a koronavírus elleni oltóanyaggyártókkal a velük kötött szerződésekben foglalt kötelezettségeket - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke vasárnap a francia Europe 1 rádiónak nyilatkozva.

A Pfizer amerikai gyógyszergyár a múlt héten bejelentette, hogy lassítja az oltóanyag-szállítást, hogy növelni tudja a gyártókapacitásokat. Pénteken az AstraZeneca brit vállalat tájékoztatott arról, hogy gyártási problémák következtében ugyancsak lelassul a vakcina szállítása az EU-ba.

„Jogi eszközeinket felhasználva el fogjuk érni, hogy a gyártók tiszteletben tartsák a szerződésben foglaltakat” - mondta Michel. Az EU ragaszkodik ahhoz, hogy a vállalatok átláthatóan kommunikáljanak a szállítási késések okaival kapcsolatban. Közölte azt is, hogy amikor a Pfizer tudatta, hogy késés várható, az EU-nak - kemény tárgyalási álláspontot képviselve - sikerült a késések időtartamát csökkenteni.

„Keményen az asztalra csaptunk, ezzel sikerült csökkentenünk a késést” - mondta, hangsúlyozva, hogy a gyógyszergyárak azóta beleegyeztek abba, hogy a január 25-i héttől kezdve az eredeti ütemterv szerint szállítanak az Európai Uniónak.

Michel arról is beszélt, hogy a Pfizer egyebek mellett azt hozta fel a szállítás lassításának okaként, hogy mint kiderült, egy fiolányi oltóanyagból nem csak 5, hanem 6 dózisnyi oltás is kinyerhető. A gyógyszercég szerint pedig ők nem fiolákra, hanem dózisokra szerződtek az EU-val, ezért így nem is kell annyi fiola. A politikus azt mondta, elvárja, hogy a Pfizer átláthatóan és világosan beszéljen, és egyeztessen az európai gyógyszerügynökséggel a második vakcinaszállítmány pontos mennyiségéről mind fiolák, mind dózisok tekintetében. (Europe1, MTI)