Előre leszóltak nekik, hogy a raktárkoncerten ne játsszák el az Orbán Viktorról szóló számukat

ZENE
2021 január 26., 05:06

A Hétköznapi Csalódások zenekar szövegei az elmúlt 30 évben párszor már kiverték a biztosítékot a magyar jobboldalon:

Ezért is volt meglepő, amikor a zenekar neve is felbukkant a raktárkoncertező előadók listáján. A kormány a nyáron 5,3 milliárd forintot tett félre arra, hogy az online koncertlehetőségekkel megsegítse a járvány miatt padlóra kerülő zenekarokat, de hamar kiderült, hogy a lebonyolítással kormányközeli cégek járnak jól. Ráadásul az előadások nem is nagyon jutnak el a közönséghez, mert azokat a közmédia nem adja le, és még a Youtube-ra sem kerülnek fel. Aki nagyon meg akarja nézni, annak regisztrálnia kell az Antenna Hungária Zrt. saját oldalán.

Most az egyszer nem lehetne-e néhány számot kihagyni?

Végül a Hétköznapi Csalódások is élt az állami koncertlehetőséggel, amit az elégedetlenkedő rajongóknak az énekes, Megyeri Ferenc azzal magyarázott, hogy

a punk szellemiségéhez – álláspontom szerint – sem a közvélemény, sem a pillanatnyi hangulat kiszolgálása nem tartozik hozzá”.

Megyeri Ferenc
photo_camera Megyeri Ferenc Fotó: HétköznaPI CSAlódások/Facebook

Egy másik posztban pedig azt írták: „Az állam nem a fidesz, az állami megsegítés nem a fidesz pénze. Ezeknek a döntéseknek egy normális világban nem szabadna, hogy közük legyen a politikához. Ennél több magyarázat úgy gondolom, nem kell, egy értelmes gondolkodó embernek pont elég.[...] Az meg jó nagy hülye, aki akkor gondolja magát csak állampolgárnak, amikor elvesznek tőle, akkor meg (ál)szerénykedik, amikor van egy ilyen lehetőség, amiért mozdulni sem kellett, csak nem kellett olyan butának lenni, hogy nemet mondjál rá. Mert ha azt teszed, ezt is elrakják. Asszisztálsz a lopáshoz? Akkor a puszta létezéseddel is azt teszed, kösd fel magad!”

Horváth László, a zenekar menedzsere szerint ők csakis a fesztiválszervezők ajánlása alapján kerülhettek fel a listára, de ahogy közeledett az októberi fellépés, a lebonyolítók egyre kevésbé voltak boldogok attól, hogy megjelennek. A 444-nek azt mondta, hogy a raktárkoncert előtt felhívták, hogy „most az egyszer nem lehetne-e néhány számot kihagyni?”,

majd miután a szervezők előre bekérték a számlistát, külön kérték, hogy legalább a Viktor című számot most ne játsszák el. És miután ennek ellenére is lenyomták, az Antenna Hungária egyik munkatársa jelezte, hogy ez nagyon durva, ezért biztos nem lesz benne a végső verzióban.

link Forrás

Miért, mi a durva benne, hogy »Viktor, savanyú a narancs« vagy hogy »dülledt szemek, csúszli száj«? Ez egy punkzenekar, mi az istent vártak? Meg erre lehetne mutogatni, hogy tessék, itt ez is belefért. Könyörgöm, nekik mit számít? Az egésznek mínusz kettő a nézettsége, mint a Pesti Tv-nek” - mondta a menedzser.

A felvételen a szervezőknek azzal is bajuk volt, hogy Megyeri egy Soros feliratú pólóban adta elő a számokat. De hiába kérték, nem akarta lecserélni. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a véglegesre vágott felvételen az énekest általában olyan közelről mutatják, hogy a felirat alig kivehető. És hiába játszották el a Viktor mellett a náciellenes Ostobát vagy a Geciországot, ezek is ugyanúgy kimaradtak a végső verzióból.

De az sem került bele, ahogy a Pennywise-nak öltözött színész, Borbíró András felvezeti a számokat. Itt olyan fideszes politikusoktól származó idézetek hangzottak el, mint hogy „a halálos betegségek 70-80 százalékát a tízparancsolat megtartásával el lehet kerülni” vagy „szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk”. De végül a szervezők úgy látták, hogy a bohóc még a zenekarnál is vállalhatatlanabb volt, így Borbíró produkciójából egy képkockányi sem maradt.

A fellépésről szóló beszámolóban a zenekar leírta azt is, hogy pár nappal később Borbírót megtámadták az utcán. A színész kérdésünkre elmondta, hogy a koncert utáni hétfőn három férfi várta a lakása előtt, annyit kérdeztek tőle, hogy „te vagy az a színészgyerek?”, majd megverték. „Nem tudnám bizonyítani, hogy ez egyértelműen a koncert miatt történt, de más indokot nem tudok elképzelni, minthogy kiálltam a Picsa zenekarral”- mondta Borbíró. Elmondása szerint nem voltak haragosai, a címét a felvétel előtt neki is meg kellett adnia a biztonsági szolgálatnak.

A punkok leokézták a cenzúrázott verziót, megkapták érte a pénzt, majd felvették újból a koncertet a Viktorral és a bohóccal

Végül a zenekar így is jóváhagyta a felvételt, amiért meg is kapták a pénzt, de a koncert mindmáig így sem került fel a hivatalos oldalra. „Hogy miért is nem kötekedtünk a kész felvétel láttán? Mert mi értelme lett volna? Nem erőből akartuk mi ezt megoldani, az a másik fél stílusa. Nem akartunk bíróságra járni. Inkább saját költségen felvettük a koncertet újból, a bohóccal együtt, sőt már a színpadkép részeként, hogy ki se lehessen vágni, mint egy vízjelet” - magyarázták az oldalukon, miért nem balhéztak a cenzúra miatt. Az újraforgatott koncertet vasárnap mutatják be.

A raktárkoncertes fellépés most csak egy kalózfelvételen nézhető meg a Youtube-on, amiből tényleg úgy tűnik, mintha a zenekar egyáltalán nem foglalkozna a magyar kormánnyal.

link Forrás

A számok eltüntetése miatt kerestük a raktárkoncerteket szervező Antenna Hungáriát is, de nem kaptunk választ.