Fordulat: újraindul a nyomozás a leányfalusi SS-zászló ügyében

bűnügy
2021 január 28., 14:12

Meglepő fordulat történt a Leányfalun egy náci SS-zászló kitűzésével mulatozó társaság ügyében - tudta meg a 444.

4 hónappal azután, hogy a rendőrség egészen elképesztő indoklással lezárta a nyomozást, és ezzel úgy tűnt, hogy az ügynek vége, a szentendrei járási ügyészség az érintetteknek írt levélben tudatta, hogy felülvizsgálta a saját korábbi, az eljárást megszüntető határozatát.

Vagyis praktikusan újraindul a nyomozás az ügyben.

Az indoklás leegyszerűsítve az, hogy a rendőrség az őket felügyelő ügyészség szerint nem nyomozott megfelelően, így a nyomozás megszüntetéséről szóló döntés is hibás volt.

Ezt ügyésznyelven úgy fogalmazták meg, hogy

“(...) a nyomozó hatóság az elkövetett cselekmény tényállási elemeit nem megfelelően vizsgálta, így nem is juthatott helyes következtetésre az eljárás megszüntetése vonatkozásában.”

A levélben később vissza is térnek arra, hogy fontos lépések maradhattak ki a nyomozásból, amiket most pótolhatnak:

“A tényállás teljes körű felderítése érdekében további nyomozati cselekmények elvégzése indokolt”

Egy konkrétumot is említenek: a feljelentő fotókat készített a helyszínen, amiket a rendőrök lefoglaltak, majd nem vizsgáltak meg.

A 444 által eddig megismert dokumentumok alapján az sem világos, hogy a helyszínre kiszálló rendőrök a születésnapos sztorit hallva egyáltalán ellenőrizték-e, hogy bárki 44 éves-e a társaságban.

A lapunk által végigkövetett ügy az elején civil szemmel nézve pofonegyszerűnek tűnt: egy Leányfalu Duna-parti sétányán mászkáló holokauszt-túlélő férfi észrevette, hogy az egyik hétvégi házban egy társaság úgy szórakozik, hogy az épületnek a sétányról jól látható homlokzatára kitűzték az Adolf Hitler-féle német náci párt, az NSDAP katonai szervezete, a Schutzstaffel, vagyis az SS zászlaját.

Ami közelebbről így nézett ki:

Ezt a jelvényt a nácik használták zászlókon is, illetve az egyenruháik gallérrészén

Amikor a zászlót kiszúró és azt fényképező sétálót a házból kiszúrták, kiment hozzá egy nő és egy férfi. Amikor a fényképező azt mondta az időközben odaérkező férfinak, hogy ez szerinte egy SS-jelvény, ami tiltott önkényuralmi jelkép, ő pedig zsidó és zavarja a látvány, a férfi állítása szerint azzal válaszolt, hogy ők viszont nácik, hősünknek pedig úgyis indul a vonata.

Az inzultált férfi egyik barátja ezután feljelentést tett.

Mint korábban megírtuk, a rendőrség szinte hihetetlen indoklással zárta le a nyomozást. Eleve nem akartak nyomozni, arra hivatkozva, hogy amikor a feljelentés napján azon melegében kiszálltak a helyszínre, a ház tulajdonosai azt mondták nekik, hogy ők villanyszerelők és egy kollégájuk 44. születésnapját ünnepelték és az ő tiszteletére tűztek ki egy villámszerű jelekkel kiírt 44-es számot. Ezt annyira készpénznek vették, hogy, mint lapunknak akkor megírták

"bűncselekmény gyanúja nem vetődött fel, büntetőeljárás nem indult."

A 444 első, a témában közölt cikke azonban akkora médiafigyelmet generált, hogy mégis megindult a nyomozás. Amit viszont hamar lezártak, a korábban említett hihetetlen indoklással. Amiben olyan kitételek szerepeltek, miszerint az ünneplőkről azért hitték el, hogy nem neonácik, hanem villanyszerelők, mert

"az ott levő személyek nyugodtak voltak, nem adtak arra utaló jelet, hogy egy szélsőséges oldal tagjai lennének."

Illetve azt is leírták, a világ egyik legismertebb önkényuralmi jelképéről, hogy

"Hatóságom megvizsgálta a lefoglalt zászlót, ami stilisztikailag nem felel meg teljes mértékben az SS-jelképnek, inkább "44"-es számot ábrázoló villámjeleknek, mely a lefoglalással érintet személy elmondását támasztja alá."

Talán nem véletlen, hogy az ügyészség friss levelében ezzel szemben már úgy fogalmaz, kijelentő módban, hogy a kiakasztott zászló

"(...) egyezőséget mutat az 1925-ben felállított Schutzstaffel zászlajával."