Hétfőn tart rendkívüli ülést a parlament a járványkezelésről

POLITIKA
2021 január 28., 17:24

Az Országgyűlés jövő hétfőn rendkívüli ülést tart az ellenzék kezdeményezésére a koronavírus-járvány kezeléséről, mert szerintük a kormányzati intézkedések elégtelenek.

A parlament honlapján csütörtökön közzétett napirendi javaslat alapján az ülés 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit a napirendről történő szavazás követ. A Jobbik, a DK, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd négy javaslat tárgyalását kezdeményezte.

Az ellenzéki frakciók ezekben három vizsgálóbizottság felállítását indítványozzák:

  • egyet a gazdasági válság kezelésének ellenőrzésére,
  • egyet a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati hibák feltárására
  • és egy továbbit az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett kínai koronavírus-vakcina kivizsgálására.

A kormány a rendkívüli ülés ellenzéki kezdeményezésére korábban úgy reagált: amíg a baloldal üres politikai akciókkal, kamuvideókkal, a védekezés akadályozásával és a védőoltás elleni kampánnyal van elfoglalva, addig a kabinet továbbra is a járvány elleni egészségügyi, gazdasági védekezéssel és a vakcinabeszerzéssel törődik.