Kétszázan fulladtak a tengerbe, amikor az olasz parti őrség nem segített a vészjelzést leadó menekülteknek

Több 444 videó?
Szeretném

Az ENSZ emberjogi bizottsága (OHCHR) szerdán nyilvánosságra hozott egy jelentést, amiben egy 2013-as tragédiát vizsgált ki, számos tanú meghallgatásával.

Még a 2015-ös nagy menekülthullám előtt, 2013 október 11-én, mintegy 400 ember szállt hajóra Líbiában, hogy Európába jussanak. Többségük szír és palesztin menekült volt. Útközben egy berber felségjelzésű hajóról rájuk lőttek, emiatt a hajójuk megsérült, és süllyedni kezdett.

A menekültek vészjelzéseket adtak le, amit az olasz parti őrség észlelt. A hajó nemzetközi vizeken volt ekkor, egy olyan zónában, ami a máltai hatóságok keresési területe ugyan, de egy olasz őrhajó volt a legközelebb hozzá.

Az olasz parti őrség azonban csak annyit tett, hogy a segélyhívást továbbította a máltaiaknak, akik mivel messzebb voltak, csak órákkal később érkeztek a helyszínre. 

Mire a mentőakció megkezdődött, addigra a menekültek hajója elsüllyedt, és már csak 200-an voltak életben az utasok közül. A gyengébbek, köztük 60 gyerek, addigra vízbe fulladt.

A jelentés szerint az olasz parti őrségnek a nemzetközi jog értelmében kötelessége lett volna segíteni. Az ENSZ javaslata szerint Olaszországban pert kellene indítani a felelősök megtalálásáért. (Guardian)