Maradnak a korlátozások március elsejéig

koronavírus
2021 január 28., 10:00

"A jelenlegi szabályok fenntartása indokolt"

- mondta a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely. Elmondta, hogy a kormány a tegnapi ülésén áttekintette a gazdasági- és a járványhelyzetet, az operatív törzs beszámolója alapján pedig úgy döntöttek, hogy a novemberben bevezetett intézkedések hatályát egy hónappal, március elsejéig meghosszabbítják.

Gulyás azt mondta, bármilyen enyhítés oltás hiányában egy újabb járványhullámhoz és későbbi, még durvább szigorításokhoz vezetne.

Gulyás azt is kéri az országgyűléstől, hogy a rendkívüli jogrendet 90 nappal hosszabbítsa meg. A kormány ezt saját hatáskörben 15 napig hosszabbíthatja, amit meg is tesz. Gulyás szerint a rendkívüli jogrend meghosszabbítására azért van szükség, mert kijárási tilalmat például egyébként nem rendelhetnének el.

A miniszter szerint két esetben lehet enyhíteni: az aktív fertőzöttek számának jelentős csökkenése esetén, vagy akkor, ha kellő számú vakcina áll rendelkezésre.

Gulyás azt mondta, a kormány "pontosan látja, melyek azok a területek, ahol ez nagy gondot okoz", elsősorban a szolgáltatóipar, azon belül is a vendéglátás. Tárgyaltak a magyar vendéglátók érdekképviseleti szerveivel, és azt mondta, hogy a közigazgatási hivatalok mindent meg fognak tenni a bértámogatások kifizetésének felgyorsításáért.

"Amikor lazítás lesz, akkor először a vendéglátóhelyeket fogjuk kinyitni"

- mondta Gulyás.

A vakcinabeszerzésről azt mondta, hogy a kormány

"az engedélyezési eljárást felgyorsítandó minden olyan a világban alkalmazott vakcinát, amivel több mint egymillió embert oltottak be, és amely egyébként veszélyhelyzeti engedélyt kapott, azt engedélyezzük, Magyarországon is ezt a veszélyhelyzeti felhasználást megkaphatja".

Ezeket a felhasználást megelőzően a Nemzeti Népegészségügyi Központ külön is ellenőrzi.

A Magyar Nemzet kérdésére, ami szerint a baloldal a vendéglátóhelyek kinyitását szorgalmazza, pedig tavasszal ennek az ellentéte miatt kampányolt, Gulyás azt mondta, hogy szerinte "a baloldal mindent megtesz, hogy a vakcinákkal szemben bizonytalanságot keltsen", és "a kormány következetes, akkor tudunk nyitni ha ez nem jár az emberek életének és egészségének veszélyeztetésével".

Arra a kérdésre, hogy mikor, milyen esetszám mellett lehet a nyitásról beszélni, Gulyás nem tudott választ adni, szerinte "senki nem lát előre", és a kormány folyamatosan konzultál a virológusokkal, ez alapján tudnak majd dönteni.

"A döntés felelőssége a mienk, de a szakemberek nem hagyhatóak ki"

- mondta. Jelenleg szerinte teljes a szakmai konszenzus van abban, hogy nem szabad még nyitni.

Bár ez a vendéglátósok számára nehéz, de "az oltás az egyetlen hosszútávú megoldás", és hiába nyitnánk most, ha pár hét múlva komolyabb szigorítások jönnének emiatt.

Az arra vonatkozó kérdésre, hogy mi lesz, ha nem kérnek annyian az orosz vakcinából, mint amennyi beérkezik, illetve mi lesz az oltópontokon a nap végén megmaradó fölösleges vakcinával, Gulyás azt mondta, hogy "a felesleges vakcina a valóságtól elrugaszkodott" fogalomnak látszik jelen helyzetben.

Az oltásbeszerzés költségeivel és az esetlegesen fölöslegesen megvásárolt vakcinákkal kapcsolatban azt mondta, szinte lényegtelen, hogy marad-e vakcina amit fölöslegesen megvettünk, mert eleve akkora károkat szenved a gazdaság a koronavírus miatt, hogy nem ezeknek az oltásoknak a költsége számít.

Érkezett kérdés arról is, hogy visszatérhetnek-e az érettségizők és a tanáraik az iskolákba. Erről Gulyás azt mondta, hogy március elsejéig nem lesz változás, de remélik, hogy az érettségi előtt tudnak már nyitni.

A kínai Sinafarm vakcinából annyit szeretnének rendelni "amennyit gyorsan lehet", Gulyás szerint a következő hónapban nagyjából 500 000 adag a reális. A miniszter reméli, hogy az engedélyezés minél hamarabb megtörténik, szerinte fölösleges sokáig húzni az engedélyezést egy olyan vakcina esetében, amivel már a szomszédos országokban is hatékonyan oltanak, főleg, hogy a felhasználás előtt ezt még a Nemzeti Népegészségügyi Központ meg fogja vizsgálni.

Arra a kérdésre, hogy mire számít, mikor kerülnek sorra az oltásnál a miniszterek, azt mondta, reméli, hogy sorra kerül, "mert ha nem, az azt jelenti, hogy nem sikerült elég vakcinát szerezni".

A Varga Judit nyaralófelújításával kapcsolatos kérdésre Gulyás azt válaszolta, hogy Varga a "balliberális propaganda áldozata lett", és nemcsak jogszerűen, de etikusan is járt el.