Schmitt Pál szerint minél előbb be kéne oltatni a teljes olimpiai csapatot

politika
2021 január 29., 09:45

A csalás miatt megbukott, és lemondani kényszerülő egykori köztársasági elnök, Schmitt Pál mint a Nemzeti Olimpiai Bizottság tagja fejtette ki véleményét a Magyar Hírlapban. A téma az olimpikonok beoltása volt, ugyanis a Magyar Olimpiai Bizottság azt tervezi, hogy hamarosan megkapja az első tíz olyan sportoló a vakcinát, akiknek van esélyük ott lenni a nyári olimpián.

Az oltóanyag a Moderna lesz, és mint a hvg.hu írja, a következő hetekben további sportolók és mellettük dolgozó szakemberek beoltását is tervezik, a sorrendet a kvalifikációs események és a külföldi edzőtáborok alapján határozzák majd meg.

Schmitt elmondta, hogy szerinte az olimpiára készülő sportolókat és az őket felkészítő edzőket is minél előbb be kellene oltani. „Számításom szerint ez hat-hétszáz ember, ami a várható több százezer vakcina beérkezésekor elenyésző szám. Ezzel viszont biztosítani lehetne, hogy sportolóink védetten vehessenek részt az olimpiai kvalifikációs versenyeken, és védetten készülhessenek a nyári tokiói olimpiára” – mondta el a plágiummal lebukott volt elnök a lapnak.

Az egyébként egyáltalán nem egyértelmű, hogy lesz-e idén nyáron olimpia végül Tokióban, mert bár a szervezők nagyon fogadkoznak, hogy nem fognak halasztani, egyre több olyan hírt hallani Japánból, melyek alapján nem lenne meglepő az újabb lefújás sem.