Obama egy lapon említette az USA-t, Oroszországot és Magyarországot, amikor a populizmus veszélyeiről beszélt

külföld
2021 január 31., 08:52

„Az elmúlt évek, elmúlt hónapok eseményei megtanították nekünk azt, hogy még a leggazdagabb országok, a legfejlettebb demokráciák sem immunisak ezekre a gondokra. Ezt a fajta problémát látjuk Oroszországban, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és Mianmarban. De úgy tűnik, hogy ez probléma az Egyesült Államokban is, Spanyolországban, Magyarországon, Németországban” - mondta a populizmusról Barack Obama volt amerikai elnök a spanyol közszolgálati televíziónak (TVE) adott, szombat éjjel sugárzott interjúban.

Obama szerint jó hír, hogy Biden csapta hisz a jogállamban, a multilaterális intézményben, az együttműködésben, a tudományban, a tettekben, az emberi jogokban.

Véleménye szerint az európaiak arra számíthatnak, hogy az új adminisztráció folytonosságot képvisel majd az Obama-kormány politikájával, és kiemelte a transzatlanti és NATO-kapcsolatok megerősítését. Mint mondta, az új elnök jó hangot ütött meg országegyesítő szándékával, de úgy véli, ez nem valósul meg egyik napról a másikra.

„Sosem tudtam volna elképzelni azt, ami történt”- mondta Obama a Capitolium elleni január 6-i ostromról, amelyben négy tüntető és egy rendőr vesztette életét.

Tagadhatatlannak nevezte a jobboldali populizmus fellendülését, amelynek okát abban látja, hogy az emberek nem érzik biztonságban magukat sem gazdasági, sem kulturális értelemben.

Beszélt az amerikai Republikánus Párt átalakulásáról, azon belül a mérsékelt erők visszaszorulásáról.

„Tehát most van egy Demokrata Pártunk, amely baloldali vagy balközép párt, és a másik oldalon egy Republikánus Párt, amely egy szélsőjobboldali párt” - jelentette ki.

Obama hangsúlyozta, hogy a demokrácia működéséhez szükséges, hogy egyaránt legyen bal és jobboldal is. Az interjú hosszabb, internetre felkerült változatában kifejtette, hogy a nézeteltérések mellett mindkét oldalnak a közös megegyezésből kell kiindulnia például a képviselet, a választások, a törvénykezés vagy az információáramlás kérdésében. (MTI)