A GVH betiltotta annak a fogfehérítőnek a reklámozását, ami az elmúlt években a legtöbb magyar celeb szájában járt már

egészség
2021 február 02., 11:17

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – a fogyasztói károk megelőzése érdekében – vizsgálatának lezárultáig ideiglenesen megtiltotta a BrightWhite otthoni fogfehérítő rendszer népszerűsítését, valamint helyreigazítást rendelt el a terméket reklámozó influenszerek közösségi oldalain – írja oldalán a GVH, amit a 24.hu vett észre.

A közlemény szerint a nemzeti versenyhatóság tavaly év végén indított vizsgálatot a BrightWhite otthoni fogfehérítő termékcsalád forgalmazóival szemben, mert reklámgyakorlatuk vélhetően több szempontból is megtéveszti a fogyasztókat. Kiderült, hogy a termék dokumentációja hiányos, így „nem zárható ki, hogy az európai ágazati normák által tiltott anyagot tartalmaz”. A fogfehérítő ezért a versenyhatóság gyanúja szerint jogszerűen nem népszerűsíthető.

A terméket még hónapokkal a jogerős közegészségügyi hatósági eltiltást követően is reklámozták, ezért a hatóság eljárásának befejezéséig a kereskedelmi gyakorlat megtiltása mellett döntött. A magyar versenyhatóság emellett helyreigazító tájékoztatás közzétételét rendelte el azon influenszerek közösségi csatornáin, akik a forgalmazás megtiltását követően részt vettek a termék reklámozásában.