Varga Judit igazságügyi miniszter a húsvéttól várja a liberalizmus térvesztését

ünnep
2021 február 02., 12:16

Varga Judit, aki egyszer már megüzente, hogy nem a virtuális térben kell élni, most a virtuális térben üzente meg, hogy „aggodalommal tapasztalhatjuk a liberális nyílt társadalom előretörését”, ami szerinte „abban érdekelt, hogy elpusztítson minden közösségi értéket és az egocentrizmust, az önmegvalósítást és a fogyasztást tegye meg világunk alapkövének”. (Az egocentrizmus szó elé valószínűleg elfelejtett vesszőt tenni, aztán persze lehet, hogy az igazságügyi miniszter szerint a liberális nyílt társadalomnak az egocentrizmus elpusztítása is a célja.)

Az igazságügyi miniszter azt írta, hogy szerinte „a liberális gondolkozásba nem férnek bele a másként gondolkozók”, illetve „nem fér bele a vallás, a nemzet, a hagyományos családmodell vagy a ragaszkodás kultúránkhoz, népszokásainkhoz”. Ezt azzal a gondolatmenettel folytatta, hogy mindezek helyett szerinte van „gender-ideológia, keresztényüldözés, technológiai vélemény diktatúra, a nemzetek lebontása és a szürke egyentársadalom kialakítása, ahol mindenkinek liberálisnak és egyéniségnek kell lennie”.

Értekezését azzal zárta, „ne féljünk akkor, amikor a keresztelés ellen agitálnak. Hamarosan húsvét lesz”.