Romániában csak 55 éves korig ajánlják az AstraZeneca vakcináját

járvány
2021 február 04., 19:30

Romániában csak a 18 és 55 év közötti felnőttek immunizálására ajánlják az AstraZeneca vakcináját, közölte csütörtökön az oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV).

Az Agerpres hírügynökség által ismertetett közlemény szerint az első és második dózis közötti időszak nyolc hét lesz. Az Európai Gyógyszerügynökség ajánlata szerint a védőoltást 18 évnél idősebb személyek kaphatják meg, a két dózis közötti ajánlott időszak pedig 4 és 12 hét közé esik.

Korábban a német hatóságok is bejelentették, hogy nem ajánlják az AstraZenecát a 64 év felettieknek, mert szerintük az oxfordi oltóanyag csak alacsony hatékonysággal védi meg az időseket a koronavírustól. Az AstraZeneca viszont ezután bejelentette, hogy nem igaz, hogy a vakcinájuk csak 8 százalékban hatékony a 64 év felettiekre. A vállalat szóvivője szerint a novemberben, a Lancet folyóiratban publikált klinikai vizsgálatok azt mutatják, a vakcina második dózisának hatására minden idősebb tesztalany szervezete megtermelte a szükséges antitesteket. (MTI)