Hont: Eszem ágában sincs az Indexhez menni

február 8., hétfő 13:40

A HVG hétfőn, sokakat meglepve, rövid cikkben jelentette be, hogy „közös megállapodással” távozik a lap elmúlt évtizedének egyik meghatározó arca, Hont András, a publicisztikai rovat vezetője.

Hont a 444-nek azt mondta, hogy ő akart eljönni, mert elfáradt, annak ellenére, hogy állítása szerint kifejezetten marasztalták.

A publicista szerint a távozása annyira érzékenyen érintett több kollégáját, hogy volt, aki sírva fakadt a hír hallatán.

Hont kérdésünkre azt mondta, hogy az elfáradása és nem valamilyen állásajánlat maitt távozott. "Eszem ágában sincs az Indexhez menni" - szögezte le, anélkül, hogy bármit kérdeztem volna tőle az Indexről.

Azt közben ő sem tagadta, hogy korábban voltak konfliktusai a lapon belül, de például határozottan cáfolta, hogy Seres László január elején, a Capitolium elfoglalása előtt nem sokkal közölt, a Black Lives Matter mozgalmat élesen kritizáló és Mao kommunista hadseregéhez hasonlító publicisztikája lett volna a távozás oka.

Hont úgy látja, hogy sikeres rovatvezető volt – szerkesztői munkáját a “sikertörténet” szóval jellemezte – hiszen a publicisztikai rovat az ő vezetésével rentábilisan működött. Ezzel arra célzott, hogy az előfizetős rendszerben az általa szerkesztett és részben írt cikkek sok fizető olvasót hoztak a HVG-nek.

Hont szerint a távozásában nem volt szerepe annak, hogy nyíltan kritizálta a járvány miatti korlátozásokat, mert mint mondta, a HVG-be a témáról kiegyensúlyozott cikkeket írt és a lap meghatározó figurái szerinte inkább vele értenek egyet a kérdésben. De arról is beszélt, hogy a „Haszán Zoltán-féle paráztatás” annyira idegesíti, hogy attól néha „lángszórót tudna ragadni”. (Hont kollégánk azon cikkeit minősítette így, amikben a járvány halálozási- és egyéb statisztikáit elemzi annak kitörése óta.)

A kérdésre, hogy valóban fog-e írni publicisztikákat a továbbiakban a HVG-re, azt válaszolta:

„Meglátjuk, hogy lesz-e ihletem.”