Vádat emeltek egy 100 éves német férfi ellen, aki a sachsenhauseni koncentrációs tábor egyik őre volt

bűnügy
2021 február 08., 19:09

A német ügyészség vádat emelt a sachsenhauseni koncentrációs tábor egyik egykori őre ellen. A 100 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy 1942 és 1945 között 3518 ember meggyilkolásában működött közre

Az NDR közszolgálati televízió szerint a Brandenburgban élő férfi a vádirat alapján „lényegi és szándékos” módon hozzájárult a gyilkosságokhoz a koncentrációs táborban, ahol összesen kb. 100 ezer embert öltek meg a nácik.

Az 1936-ban létrehozott sachsenhauseni láger hírhedt volt az elgázosításokkal kapcsolatos korai kísérletekről, amik később alapul szolgáltak milliók lemészárlásához a gázkamrákban.

Szovjet hadifoglyok a sachsenhauseni koncentrációs táborban 1944-ben
photo_camera Szovjet hadifoglyok a sachsenhauseni koncentrációs táborban 1944-ben Fotó: Sputnik via AFP

Az utóbbi időben több, mára már nagyon idős ember ellen indult eljárás Németországban a rémtettek miatt.

Tavaly a 93 éves Bruno D.-t ítélték el 5230 rendbeli gyilkosságban való közreműködés vádjával. A férfi a náci párt önkéntesekből álló fegyveres szervezete, az SS őrszolgálatot teljesítő tagjaként szolgált a lengyelországi Sztutowo (Stutthof) térségében működtetett koncentrációs táborban.

A múlt héten a mai Lengyelország területén működtetett Sztutowo (Stutthof) tábor egykori titkárnője, a 95 éves Irmgard F. ellen indult eljárás, akit több mint 10 ezer rendbeli gyilkosság társtettességével, illetve további esetekben gyilkossági kísérlet társtettességével vádolnak. (MTI)