Lesz szóbeli az idei érettségin

oktatás
2021 február 11., 09:38

Hagyományos módon, írásbeli és szóbeli számonkéréssel tervezik megtartani az idei érettségit, a vizsgák előtt álló diákok személyes konzultációkon vehetnek részt az iskolákban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtök reggel.

Maruzsa Zoltán azt mondta, a tavaly tavaszi és őszi írásbeli vizsgákon és a januári középfokú felvételin alkalmazott intézkedések mellett - tantermenként tíz tanuló, maszkviselés, testhőmérséklet-mérés, távolságtartás és kézfertőtlenítés - sehol sem alakult ki gócpont. Ősszel pedig harmincezren tudtak szóban is levizsgázni úgy, hogy egy tanteremben háromtagú bizottság - egymástól is távolságot tartva, maszkban - vizsgáztatott egy-egy érettségizőt.

A köznevelési államtitkár szerint bár tavasszal, amikor csak írásbeli vizsga volt, az eredmények megfeleltek az előző öt év átlagának, a szóbeli vizsga sok tanulónak javítási lehetőséget jelent.

Szeptembertől november 11-éig jelenléti oktatásban vehettek részt az érettségi előtt állók, azóta pedig digitális munkarendben tanulnak. Közismereti tárgyakból lehet érettségire felkészítő személyes konzultációt tartani, Maruzsa szerint január eleje óta arra kérik az intézményeket, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. (MTI)