Elküldte az első fényképet az Egyesült Arab Emírségek marsszondája

tudomány
2021 február 14., 11:02

Közzétette az Egyesült Arab Emírségek vasárnap az első képet a Marsról, amelyet az első arab marsszonda, az Amal (Remény) készített a vörös bolygóról.

A szerdán, pirkadatkor készült felvételen jól kivehető a bolygó északi sarkvidéke, valamint a Naprendszer legnagyobb vulkánja, az Olympus Mons.

photo_camera Fotó: -/AFP

A fotót öt nappal azután publikálták, hogy hét hónapig tartó utazás eredményeként kedden Mars-körüli pályára állt az arab világ első bolygóközi űrszondája, az Amal. A Mars felszínétől 25 ezer kilométeres távolságból fényképet az ország tényleges uralkodója, Mohamed bin Zajed tette fel Twitter-fiókjára.

"A Remény szonda Marsról készült felvételének hazaérkezése meghatározó pillanat történelmünkben, és azt jelenti, hogy az Egyesült Arab Emírségek csatlakozott az űrkutatásban élen járó országokhoz" - hangoztatta a trónörökös.

Az űrszonda 22-44 ezer kilométeres magasságban köröz a Mars körül, és a vörös bolygó légkörét és időjárási jelenségeit vizsgálja.

Az Amal az arab világ első bolygóközi missziója. Az űrhajó a coloradói Boulder Egyetem közreműködésével készült, és egy japán űrközpontból bocsátották fel.
Az Egyesült Arab Emírségek az ötödik ország, amely sikeresen küldött űrexpedíciót a vörös bolygóhoz.

Mars-programja része azon erőfeszítéseinek, hogy fejlessze tudományos és technológiai képességeit, és csökkentse függőségét a kőolajtermeléstől. Űrügynöksége azt tervezi, hogy 2117-ig kutatói letelepednek a vörös bolygón.

Az emírségek Mars-missziója eddig mintegy 200 millió dollárba került.
Szerdán egy kínai űrszonda, a Tianven-1 (Kérdések a mennynek) állt pályára a Mars körül, a NASA marsjárója, a Perseverance (Állhatatosság) pedig február 18-án landol a vörös bolygón. (MTI)