Fáklyákkal vonult a Klubrádió elé Szél és Hadházy

Több 444 videó?
Szeretném

Élő videóban jelentkezett be Szél Bernadett és Hadházy Ákos a Klubrádió épülete elől. A rádió a Fővárosi Törvényszék keddi ítélete értelmében vasárnapig használhatja a frekcenciáját, utána internetes rádióként működik majd.

Az élőt Hadházy azzal kezdte, hogy azért nem gyertyát hoztak, hanem fáklyát, mert nem temetni jöttek, hiszen szerinte "ez a rádió küzdeni fog". A politikus azt mondta, sokan kérdezik tőle, hogy demokrácia-e még a magyar rendszer, vagy diktatúrának tekinthető, ami szerinte nehezen megválaszolható kérdés, de az utolsó független rádió elhallgattatása tekinthető határnak a demokrácia és a diktatúra között.

"Innentől kezdve én azt gondolom, hogy azon gondolkozhatunk, hogy mennyivel hagytuk már el a diktatúra és a demokrácia határát, nem pedig azon, hogy diktatúrában vagy demokráciában vagyunk."

Szél arról beszélt, hogy biztos benne, hogy sokkal több ember ment volna el a Klubrádió frekvenciájának búcsúztatására, ha nem lenne járvány.

"Láthatóan még az egy darab rádió, ami szabad volt, ami független volt, ami kritikus volt, ami autonóm volt, az is fájt a Fidesznek."

Szél arra biztatta a nézőket, hogy a jövő évi választásokon ne csak szavazni menjenek el, hanem beszélgessenek minél több emberrel, és őket is győzzék meg, hogy az ellenzékre szavazzanak.

"Ezeket az embereket, akik ezt a csúfságot megcsinálják velünk napról napra és folyamatosan, oda kell küldenünk, ahova valók. Egy részüket a börtönbe, egy másik részüket pedig ellenzékbe."