Kiterjeszti az észak-iraki kurdok elleni katonai akcióját a török kormány

külföld
2021 február 16., 14:58

Törökország kiterjeszti katonai műveleteit az észak-iraki hegyekben megbúvó Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei ellen - ezt jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden az északkelet-törökországi Trabzon városában azután, hogy

a PKK milicistái a közelmúltban megöltek 13, foglyul ejtett török állampolgárt, köztük katonákat és rendőröket az észak-iraki Gara térség egyik barlangrendszerében.A török légierő és a szárazföldi erők egységei múlt szerdán indítottak műveletet a török kormány által terrorszervezetként nyilvántartott PKK ellen Gara térségben, amely 35-40 kilométerrel húzódik a török-iraki határ mögött. Hulusi Akar török védelmi miniszter a beavatkozás után, vasárnap arról adott tájékoztatást, hogy katonáik korábban elrabolt és a napokban meggyilkolt 13 török állampolgár holttestére találtak rá egy barlangrendszerben. A miniszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy súlyos csapást mértek a PKK jelenlétére a térségben, amelyet ellenőrzésük alá vontak. Erdogan azt mondta, a török egységek addig maradnak a területen, amennyi csak szükséges ahhoz, hogy ne érje Törökországot még egyszer hasonló támadás.

A Kurdisztáni Munkáspárt főhadiszállása bár az Irak északkeleti részén fekvő Kandil-hegységben van, a szervezet Délkelet-Törökországban is aktív, ahol 1984 óta folytat fegyveres felkelést a kurd kisebbség függetlenségéért. A török hadsereg a légierő és kisebb szárazföldi egységek bevetésével az elmúlt két évben rendszeresen hajtott végre a mostanihoz hasonló műveleteket az iraki határ túloldalán.

Az amerikai külügyminisztérium a legutóbbi török beavatkozást követően közleményt adott ki, amelyben ezt írták: "ha igazak a hírek, hogy a török állampolgárok a PKK terrorszervezet keze által haltak meg, a legerőteljesebb módon elítéljük ezt a cselekedetet". A megfogalmazás Ankara felháborodását váltotta ki.

A török államfő hétfőn azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy támogatja a PKK-t,valamint figyelmeztette Washingtont, hogy ha fenntartja a NATO-szövetséget, őszintén kell viselkednie, és nem pártolhatja a terroristákat. Később a török külügyminisztérium bekérette az amerikai nagykövetet, hogy "a legerőteljesebb módon" fejezze ki nyugtalanságát. Végül telefonon beszélt egymással Mevlüt Cavusoglu török és Antony Blinken amerikai külügyminiszter, amiről az amerikai külügyminisztérium azt közölte, hogy Blinken részvétét fejezte ki török hivatali kollégájának, illetve aláhúzta, hogy a PKK felelős a történtekért.

Az Egyesült Államoknak elég bonyolult viszonya van a térség kurd kisebbségével. A PKK-t az EU és az Egyesült Államok is terrorszervezetként kezeli, hasonlóan a török kormányhoz, az ISIS elleni hadműveletek során viszont más, Szíriában és Irakban aktív kurd milíciákat az amerikai csapatok legfontosabb és legmegbízhatóbb szövetségeseként tartottak számon. Ezek a csapatok együttműködtek az amerikai légierővel és fegyvereket is kaptak az amerikai kormánytól. Amikor viszont Trump kivonta az amerikai csapatokat Szíria északi részéről, a NATO-tag török hadsereg lerohanta a Szíria északi részén, kurd irányítás alá került területeket. (MTI)