Fekete-Győr András beszélt férfi kozmetikumokról és arról is, hogy kiket látna szívesen börtönben

POLITIKA
2021 február 22., 07:33

„Sampont, tusfürdőt. Nem kenem a hajam, nem kenem a szakállam, hanem 3 mm-re vágom” – válaszolta Fekete-Győr András a Telex kérdésére, hogy milyen férfi kozmetikumokat használ. A Momentum miniszterelnök-jelöltje az interjúban ezután arról is beszélt, hogy nem tudja megmondani, hány fekvőtámaszt tud lenyomni egyszerre, mert nem próbálta még, de majdnem válaszolt arra a kérdésre is, hogy kiket látna szívesen börtönben.

„Én nem ügyész vagyok, hanem a Momentum miniszterelnök-jelöltje. A 2020 utáni új Magyarország ügyészsége el fogja dönteni, hogy mennyi évet kér például Rogán Antalra. Vagy mennyi évet kér Mészáros Lőrincre, Orbán Viktor két lábon járó széfjére és strómanjára.”

A Momentum vasárnap jelentette be, hogy miniszterelnök-jelöltjük Fekete-Győr András lesz. Akkor nagy vonalakban ismertette választási programjukat, amit ebben az interjúban is részletezett.

Elmondta, hogy megszüntetnék a KLIK-et, mert „jelenlegi központosított rendszer hülyének nézi a diákokat is és a tanárokat is”, ezért visszaadnák tanárok kezébe „a döntési lehetőséget arról, hogyan tanítsák, fejlesszék a gyerekeket”. Beszélt arról, hogy idővel bevezetnék a 4 napos munkahetet, mert „a magyar ma túl sokat dolgozik, és túl korán hal meg”, ezért az a céljuk, hogy „heti 32 óra munkával is lehessen annyit keresni, amiből tisztességesen meg lehet élni”.

Szerinte „ma már kevés azt mondani, hogy Orbán, takarodj és hogy O1G”, majd a kérdésre, hogy programok vagy karakterek fognak versenyezni az előválasztáson, egy focis példával válaszolt, „hogy Orbán Viktor is megértse”.

„Irányító középpályás voltam világ életemben, mind Pilisszentivánon, mind a Hidegkúti SC-ben. Ez egy olyan pozíció, ami középről irányít, átlátja a pályát és a társai helyzetét, visszafut a védekezéssel, felfut a támadással. Gólpasszt ad, és ha kell, gólt szerez. Bajnai Gordon kapus volt – mint válságkezelő miniszterelnök. Orbán Viktor erőcsatár, ő nem fut vissza, a fejére vagy a lábára kéri a labdát, mindent ő akar berúgni.”

Az előválasztásról azt mondta, várhatóan kora ősszel tartják majd, a Gyurcsánnyal való összefogással kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, „a DK szimpatizánsai a barátaink és a szövetségeseink egy új Magyarország felépítésében. Őket Gyurcsány Ferenc vezeti, ebből következően Gyurcsány Ferenc a szövetségesünk”.

Hadházy Ákos zuglói indítása szerinte „adta magát”, azt mondta, „meg lettek lopva a zuglóiak”, ezért „ott kell kezdeni a rendrakást”, de ezzel nem Karácsony Gergely felett mondott ítéletet, mert ezután úgy fogalmazott, „ami Karácsonyt illeti, ő egy tiszta lelkű, becsületes ember, Tóth Csabáról ugyanez nem mondható el”.

Fekete-Győr azt mondta, „Orbán Viktornak a Momentum a rémálma, tőlünk félnek a legjobban, mert hittel, őszintén és bátran képviseljük, hogy új rendszerváltásra van szükség.” (Telex)