Iványi Gáborék azonnali jogvédelmet kérnek

egyház
2021 február 24., 07:31

A Kúriához fordul az Iványi Gábor által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség - írja a Népszava.

Mint írtuk, hétfőn a NAV közel 250 millió forintot vont le Iványi Gáborék számlájáról. Ónodi István, az Iványi Gábor által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és intézményei gazdasági igazgatója elmondta, az adóhatóság 2018-2019-re mintegy 160 millió forintos adókülönbözetet állapított meg velük szemben, ezen kívül megközelítőleg 90 milliós adóbírságot, késedelmi pótlékot és mulasztási bírságot is kiszabott. Az egyesülettől az állam még 2011-ben vonta meg az egyházi státuszt, amit annak ellenére sem kapott vissza, hogy a strasbourgi bíróság jogellenesnek ítélte a döntést. Ezzel elvesztették azt a egy százalékok felajánlásából érkező bevételeiket is. Iványiék szerint az a pénz, amit az elmúlt években emiatt elvesztettek, „ennek a mostani összegnek két-háromszorosát teszi ki”.

Ónodi István azt mondja a Népszavának, az ítélet ellen felülvizsgálati kérelemmel fordulnak a Kúriához, ennek keretében azonnali jogvédelmet kérnek. Az azonnali jogvédelem lényege, hogy a Kúria a határozat végrehajtását a végleges döntés meghozataláig felfüggesztheti.

„Ha az állam kifizetné a minket jogosan megillető összegeket, azonnal rendezni tudnánk a járulékokkal kapcsolatos elmaradást”

– mondta a gazdasági igazgató.

Az egyesületnek jelenleg is számos folyamatban lévő pere van, többségük a Fővárosi Törvényszéken folyik, néhány pedig – felülvizsgálati szakaszban – a Kúria előtt van. A perek nagy részét a Magyar Államkincstár ellen indították, mivel a kincstárnak kellene megállapítania az egyházi kiegészítő támogatás összegét. Hivatkozási alapként az Alkotmánybíróság egyik 2013-as határozata szolgál, amely kimondta, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyházi jogállását nem veszítette el, egyesületi átalakulása nem kényszeríthető ki. Az Alkotmánybíróság döntése elvileg mindenkire nézve kötelező, de – mivel az ágazati jogszabályok (szociális törvény, köznevelési törvény) módosítása nem történt meg – a hatóságok nem alkalmazzák az Iványi Gáborék számára kedvező határozatot.

Ónodi elmondta, minden évben pert indítanak az egyszázalékos felajánlások miatt, ezekben már tudtak nyerni az adóhatóság ellen. „2016-tól 2019-ig azonban nem részesültünk semmifajta egyszázalékos támogatásban és kártérítésben sem” – mondta a gazdasági igazgató.

Iványi Gáborék helyzetéről, az Oltalom munkájáról és a gázelzárásról ősszel videót is készítettünk:

2020 szeptember 27., 17:02
„Azt reméli a kormány, hogy elvérzünk”

A 2010 óta megvont állami támogatások miatt mostanra a működésképtelenség szélére sodródtak Iványi Gábor egyháza, a MET szociális intézményei. Megszűnésükkel többek között a hazai hajléktalanellátás és iskolai esélyteremtés fontos intézményei vesznének el.

link Forrás