Harry herceg attól tartott, megismétlődik, ami Dianával történt

„Megkönnyebbülten és boldogan ülök itt a feleségemmel” - mondta Harry sussexi herceg Oprah Winfrey-nek az interjúból nyilvánosságra hozott részletek alapján. Feleségével, Meghan Markle-lel együtt most először szerepelnek tévében, mióta Nagy-Britanniából Kaliforniába költöztek. A teljes beszélgetés március 7-én kerül adásba Amerikában. 

A hercegi pár tavaly januárban jelentette be, hogy otthagyják a brit királyi családot és önálló életet kezdenek. Idén februárban hivatalosan is értesítették erről II. Erzsébet királynőt. 

Harry herceg a Guardian összefoglalója szerint most azt mondta, attól félt, velük is megismétlődne az, ami édesanyjával, Dianával történt. „El sem tudom képzelni, mennyire nehéz lehetett neki egyedül végigcsinálni mindent.” Diana autóbalesetben halt meg, miközben lesifotósok üldözték. 

„Mindkettőnk számára hihetetlenül nehéz volt, de mi legalább ott voltunk egymásnak” - mondta Harry herceg a saját élményeikről. Költözésük előtt többször felemelték a szavukat a bulvárlapok ellen, amelyek sokszor bántalmazó, rasszista stílusban írtak Markle-ről, akinek édesapja fehér, édesanyja pedig afroamerikai.

Fotó: JUSTIN TALLIS/AFP

A hercegi pár második gyerekét várja, aki nyolcadik lesz a brit királyi trón öröklési sorrendjében. Az első helyen II. Erzsébet elsőszülött fia, Károly walesi herceg áll, majd az ő elsőszülöttje, Vilmos cambridge-i herceg és gyermekei, György, Sarolta és Lajos következnek. Vilmos után öccse, Harry következik a sorban, hetedikként pedig az ő fia, Archie Mountbatten-Windsor.