Töriből egyes: az orosz kormánypárt ifjú aktivistái tévedésből megkoszorúzták a magyar hadifoglyok tömegsírját, mert azt hitték, már akkor szövetségesek voltak

oktatás
2021 március 03., 13:46

A Haza Védelmezőinek Napja előestéjén az orosz-kazah határtól nem messze fekvő Orszk városának környékén is aktívak voltak a Putyin-féle kormánypárt, az Egységes Oroszország ifjú aktivistái: két helyen is virágot helyeztek el. Egyrészt Anatolij Puzikov, a Szovjetunió Hősének házánál, másrészt az egykori hadifogolytábor területén található, magyar nyelvű emlékműnél. Ezt azoknak a második világháborús magyar katonáknak az emlékére állíttatták a hozzátartozók, akik ebben a táborban haltak meg.

A pártakció neve az volt, hogy “Óvd meg a hősök emlékét!”

Csakhogy az ifjú putyinisták a jelek szerint nem tudták, hogy a magyarok akkor még nem szoros szövetségeseik voltak, hanem ellenkezőleg, a nácik szövetségeseként harcoltak ellenük. Az, hogy ez véletlenül sem szándékos békülési akció volt, abból is kiderült, hogy amint érdeklődni kezdett a sajtó, az aktivisták villámgyorsan megpróbálták eltüntetni a közösségi médiába korábban kiposztolt képeket a megmozdulásról. Sikertelenül.

A kormánypárt később viszont nyilvánosan bocsánatot kért, elismerve, hogy a fiataljaik tényleg biztosak voltak benne, hogy Magyarország a Szovjetunió oldalán harcolt.

A 260-as számú orszki fogolytáborban németek, magyarok, románok és japánok raboskodtak.

(A tippért örök hálám Gáspárnak.)

(via ural56.ru)