Az északír unionisták egy csoportja felmondta a nagypénteki egyezményt a Brexit miatt

Az északír unionista félkatonai csoportok megüzenték Boris Johnson brit miniszterelnöknek, hogy a Brexit-egyezményhez kapcsolódó határmegállapodás miatt ideiglenesen visszavonják az 1998-as ír békeszerződés támogatását, számolt be a Reuters.

A Nagypénteki vagy Belfast-egyezmény néven ismert megállapodás 1998-ban született, lezárva egy több mint 30 éves véres konfliktust a katolikus nacionalisták és az anglikán unionisták között. Az előbbiek ugyanis azt szerették volna elérni, hogy Észak-Írország egyesüljön Írországgal, míg az unionisták vagy más néven rojalisták maradni szerettek volna az Egyesül Királyság részeként.

Az unionista félkatonai csoportok most azon aggódnak, hogy a Brexit miatt nehézkessé fog válni az Észak-írország és az Anglia közti kereskedelem, ezért ideiglenesen felmondták a korábbi megállapodást. Bejelentették, hogy addig nem hajlandók visszatérni a megállapodáshoz, amíg a Brexit-egyezmény részeként nem hárulnak el a szabad kereskedelem akadályai. Bár a tiltakozásuk békés, egy figyelmeztetést azért elhelyeztek a szövegben:

“Kérjük, ne becsüljék alá az üggyel kapcsolatos érzéseink erejét”.

Boris Johnson egyelőre nem reagált a levélre. (Reuters)