Koronavírus-számok Magyarországon 04.18.
Elhunytak + 205 Σ 25 184
Kórházban - 502 Σ 8 445
Fertőzöttek + 3 706 Σ 750 508
Tesztek + 28 310 Σ 5 124 731
Oltottak + 38 742 Σ 3 252 579

Biden leősemberezte a texasiakat

Feliratkozás a Járvány hírlevélre

Minden hétköznap elküldjük, amit a járványról tudni érdemes. Iratkozz fel, és vigyázzunk egymásra!

„Az utolsó dolog amire most szükségünk van, ez a neandervölgyi gondolkodás, hogy minden rendben van, vegyük le a maszkot és felejtsük el” – mondta Joe Biden amerikai elnök, reagálva arra, hogy Texas és több más déli állam is úgy döntött, hogy lazít, vagyis eldobja a maszkot.

A texasi kormányzó döntését „hatalmas hibának” nevezte, és hozzátette, hogy a távolságtartás, a maszkviselés és más korlátozások továbbra is fontosak, annak ellenére is, hogy már folyik a tömeges oltás.

Texas kormányzója, Greg Abbott kedden jelentette be, hogy „itt az ideje száz százalékosan megnyitni Texast”, vagyis az államban többé nem kötelező a maszkviselés, és mindent kinyitna, ami eddig zárva volt.

Nemcsak Biden kritizálta a döntést, de egészségügyi szakértők is, akik szerint közel sincs még itt az ideje a lazításnak, úgy gondolják, hogy „a következő egy vagy két hónap kulcsfontosságú a járvány alakulásának szempontjából”.

A járvány kezdete óta az Egyesült Államokban 28,7 millióan fertőződtek meg és 519 ezer koronavírushoz köthető halálesetet regisztráltak.

(BBC)