Közös holdbázist hoznának létre az oroszok és a kínaiak

március 9., kedd 16:00

Egy nemzetközi tudományos holdbázis létrehozásáról írt alá memorandumot Dmitrij Rogozin, a Roszkozmosz és Csang Ko-csien, a Kínai Nemzeti Űrhivatal vezetője - írja az MTI.

Dmitrij Rogozin tavaly júliusban jelentette be, hogy Oroszország és Kína megvitatta az együttműködés lehetőségeit az űrkutatásban. A Holdon létrehozandó bázis projektje pedig nyitva áll mindenki, így az amerikaiak előtt is.

Az oroszok január végén léptek ki a Gateway nevű amerikai holdkutatási projektből, mert szerintük nem az egyenlőség elvei szerint alakult az együttműködés. A szakmai párbeszédet ugyanakkor folytatnák az amerikai féllel.

„Amit a NASA most a Holdon akar megvalósítani, az egy amerikai projekt, külső partnerek korlátozott részvételével. Számunkra ez nem érdekes” - írta akkor Rogozin, egyúttal a Nemzetközi Űrállomás üzemeltetésének keretei között való nemzetközi együttműködés alapelveit ajánlva az amerikai űrkutatási ügynökség figyelmébe.

Oroszországnak saját, idén induló holdkutatási programja van, és 2028-tól emberes Hold-program beindítását tervezi.