A katonai junta korrupcióval gyanúsítja Aung Szan Szú Kjit, Mianmar letartóztatott polgári vezetőjét

Az ország demokratikusan megválasztott vezetőit február 1-én puccsel megbuktató mianmari katonai junta azzal gyanúsítja Aung Szan Szú Kjit, az ország megbuktatott vezetőjét, hogy törvénytelenül fogadott el 600 ezer dollárt és meg nem nevezett mennyiségű aranyat. A Szú Kjival szembeni eddigi legsúlyosabb gyanúsítástt egyelőre semmilyen bizonyítékkal nem támasztották alá, írja a BBC.

Szú Kji pártja tavaly elsöprő győzelmet aratott a mianmari parlamenti választásokon. Ezek eredményét a puccsisták kétségbe vonják, bár a független nemzetközi megfigyelők szerint semmi sem támasztja alá csalásvádjaikat.

Szú Kjit az elmúlt öt hétben ismeretlen helyen tartották fogva. többek között azzal a gyanúval, hogy "félelmet és riadalmat" okozott, törvényellenesen tulajdonolt rádiót és megsértette a járványügyi korlátozásokat. Ezt tetézték most, egyelőre bizonyíték nélkül a kenőpénz elfogadásának gyanújával.

A február 1-i puccs óta folyamatosak az utcai tiltakozások, a polgári kormány hívei annak ellenére is kitartanak az utcákon, hogy a hadsereg egyre keményebben lép fel ellenük. Csütörtökön újabb hét halálos áldozata volt a karhatalmi erőszaknak, így a tiltakozások kezdete óta már legalább hatvanan vesztették életüket. (Via BBC)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.