Szudán katonai kormánya szabadon engedte Musza Hilál dárfúri hadurat, aki több tízezer ember haláláért felelős

külföld
2021 március 11., 20:56

Kegyelmet adott a Szudánt irányító katonai tanács Musza Hilálnak és kiengedték a kartúmi börtönből, a milíciáihoz tartozó több emberrel együtt.

Hilál emberi jogi szervezetek bizonyítékai szerint a dzsandzsavíd-milíciák egyik parancsnoka volt, és a dárfúri konfliktusban kulcsszerepet játszott az atrocitásokban. A dárfúri konfliktusban 300 ezer ember halt meg és 2,5 millióan menekültek el. Hilál mindig tagadta a vádakat, egyszerű sejknek beállítva magát, aki csak arra szólította fel az általa vezetett törzset, hogy védjék meg magukat.

2003-ban Hilál miliciái segítettek Omar al-Basírnak leverni a kormánnyal szembeni felkelést, de miután a hadúr szembe került al-Basírral, 2017-ben letartóztatták.

Musza Hilál nyilatkozik a sajtónak szabadon engedése után.
photo_camera Musza Hilál nyilatkozik a sajtónak szabadon engedése után. Fotó: EBRAHIM HAMID/AFP

Az ENSZ ugyan befagyasztotta Hilál vagyonát és utazási tilalmat rótt ki rá, őt al-Basírral és három másik, a dárfúri konfliktusban érintett szudáni vezetővel ellentétben nem körözi a Nemzetközi Büntetőbíróság.

Szudánban jelenleg is szükségállapot van. Hilálnak még mindig erős a támogatottsága, így nem kizárt, hogy megpróbál vezető pozícióba kerülni. (Reuters)