Kirúgták és beperelték a röplabdást, amiért teherbe esett

sport
2021 március 12., 07:17

Egy olasz röplabdást azért perel a saját klubja, mert állítólag megszegte a szerződését azzal, hogy teherbe esett. A nő szerint úgy kezelik őt, mintha valami törvénybe ütköző, durva dolgot tett volna.

A klub szerint a 41 éves Lara Lugli, a csapat kapitánya a szerződés aláírásakor nem tájékoztatta őket, hogy gyereket tervez. 2019 márciusában rúgták ki, miután bejelentette, hogy terhes. Egy hónappal később elvetélt, amit szintén közölt a klubbal, és egyben kérte, hogy fizessék ki neki az elmaradt 2500 eurós fizetését, amit a terhessége bejelentését megelőző hónapban kellett volna megkapnia.

A klub fizetés helyett inkább perelt, a nőt azzal vádolják, hogy azért nem árulta el, hogy gyereket tervez, mert így magasabb fizetést remélt. A klub emellett azt állítja, Lugli miatt teljesített rosszabbul a csapat a szezon hátralevő részében, ami miatt a szponzorok is kihátráltak mögülük.

Maria Elisabetta Alberti Casellati az olasz szenátus elnöke Lara Lugli ügyét „nők elleni erőszaknak” nevezte, Luigi Di Maio külügyminiszter pedig úgy fogalmazott, „már nem tolerálható”, ha „ma egy nőt arra kényszerítenek, hogy válasszon a gyerekvállalás és a karrierje között”. (Guardian)