Ma van a geekek gyásznapja: kiderült, hogy hangzik a lézerlövés egy másik bolygón

március 12., péntek 11:33

Ennyi volt azoknak a szegény geekeknek és sci-fi rajongóknak, akik hangos “tyú-tyú -yú” kiáltozás kíséretével szokták lőni egymást a képzeletbeli lézerfegyvereikkel. A NASA Perseverance nevű Mars-járója ugyanis elsőként rögzített külső hangfelvételeket egy másik bolygón.

A kutatójármű, ami a Jezero nevű kráter és egykori tómeder felszínét vizsgálja az egykori marsi élet nyomai után, két hangfelvételt is küldött. Az egyiken azt hallhatjuk, hogyan hangzik a marsi szél. Úgy hangzik, mintha a távolban elhúzna egy repülőgép.

A másikon azt, hogy milyen hangot ad egy lézerágyú, amikor a fénysugár eltalál egy sziklát.

A Mars-járó ugyanis lézerrel is vizsgálja a marsi sziklákat és talajt. Hangfelvételt azért csinálnak erről, mert a kutatók abból következtetéseket tudnak levonni a kőzetek keménységéről és más fizikai tulajdonságairól. A dolog hangja pedig természetesen nem lövésszerű, hanem pont olyan, mint amikor egy mániákus irodakukac idegesen kattogtatja a golyóstolla gombját.

Annak, aki kénytelen volt lenyelni a békát, hogy az igazi űrcsaták, ha léteznek egyáltalán, totál hangtalanok és kiábrándítóan mentesek a lángnyelvektől, annyi vigasza lehet, hogy a bolygókon vívott űrütközetek legalább hangoznak valahogy. Mit tesz isten, pont úgy, mintha megkattant volna az íróasztalszomszédunk.