Kaytranada az első fekete előadó, aki megkapta a legjobb dance albumért járó Grammy-díjat

A haiti-kanadai DJ, Louis Kevin Celestin, művésznevén Kaytranada kapta meg vasárnap a legjobb dance és elektronikus albumért járó Grammy-díjat 2019 végén megjelent Bubba című lemezéért. Ezzel az elektronikus és dance műfajok erős fekete hagyományai, sőt fekete gyökerei ellenére is ő az egyetlen fekete, aki nyerni tudott ebben a kategóriában.

A 2005-ben alapított kategória korábbi díjazottjai között olyan előadókat találunk, mint a Chemical Brothers, Skrillex, Madonna, a Kraftwerk, a Justice, Lady Gaga, Aphex Twin vagy a Daft Punk.

Kaytranada nyerte a legjobb dance és elektronikus számért járó díjat is a Kali Uchis-szal közös, 10% című felvételért, de ebben a kategóriában már nem ő az első fekete, hiszen Janet Jackson és Donna Summer is nyert már.

A vasárnap esti díjátadón díjat nyert még többek közt Billie Eilish, Taylor Swift, Dua Lipa, a Strokes, Megan Thee Stallion és Beyoncé is, aki ezzel a legeredményesebb női előadó lett a Grammy-díj történetében. (Mixmag)