Gyerekeket is lefejeztek az iszlamisták Mozambikban egy segélyszervezet jelentése szerint

külföld
2021 március 16., 14:20

A Save the Children beszámolója szerint az ország északi részében, Cabo Delgadóban a gyerekeket se kímélték az ISIS-hez köthető milicisták - írja a BBC.

A segélyszervezet jelentésében több beszámoló olvasható, mely szerint 11-12 éves gyerekeket fejeztek le. Az iszlamista felkelés kezdete, 2017 óta több mint 2500 embert öltek meg és 700 ezren kényszerültek elhagyni otthonaikat.

A jelentésben olyan emberek mesélték el történeteiket, akik menekülni kényszerültek, köztük egy anya, aki a közelben rejtőzött többi gyerekével, amikor a legidősebbet megölték. Falujukat éjjel támadták meg, házaikat felgyújtották.

„Amikor kezdődött, otthon voltam a négy gyerekemmel. Megpróbáltunk az erdőbe menekülni, de elfogták a legidősebb fiamat és lefejezték. Semmit sem tehettünk, mert minket is megöltek volna” - mesélte egy anya. Egy másik nő arról beszélt, azután jöttek rá, hogy muszáj menekülniük, hogy az iszlamisták megölték 11 éves fiát. „Egy másik faluba mentünk, apám házába, de néhány nappal később azt is megtámadták”.

Chance Briggs, a Save the Children helyi igazgatója, a gyerekekről szóló beszámolók mélyen megrázták őket.

A felkelőket helyben al-Shababnak nevezik, ami arabul ifjúságot jelent - vélhetően arra utal, hogy főként a munkanélküli fiatalok támogatják őket a nagyrészt muszlimok lakta régióban. A felkelés területén nemrégiben óriási földgázmezőket fedeztek fel.

Az al-Shababhoz hasonló nevű csoport már több mint egy évtizede létezik Szomáliában, ők az al-Kaidához köthetők. A mozambiki csoport ugyanakkor az Iszlám Állammal vállal közösséget.