Navalnij lebuktatta Putyin titkos Fekete-tengeri palotáját
2021 január 19., 16:03
Navalnij is e könyv alapján mutatta be Putyin rendszerét
Tavaly nyáron jelent meg Catherine Belton újságíró könyve, a Putyin emberei: hogyan szerezte vissza a KGB Oroszországot, és aztán ment neki a Nyugatnak (Putin's People: How the KGB Took Back Russia and Then Took On the West az eredeti címe, magyar fordítása nincs.)
Alekszej Navalnij januárban megjelent, Putyin titokzatos palotájáról szóló videójában felmutatja a kötetet, és a Putyin-rendszer egyik legalaposabb leírásaként ajánlja a nézők figyelmébe. Belton könyvében szerepel a palota is, és az is benne van, hogyan finanszírozták elképesztő építési költségeit, hogyan álcázták jótékony, egészségügyi adományoknak az állami megrendelésekből élő dúsgazdag üzletemberek hozzájárulásait, és hogy kik ezek az üzletemberek, hogyan és mikor kerültek Putyin közelébe. Ez azonban csak egy egészen kis mellékszála a több mint 600 oldalas könyvnek.
Catherine Belton brit újságíró, évekig volt a Financial Times moszkvai tudósítója, jelenleg a Reutersnek készít háttereket, elemzéseket és oknyomozó anyagokat orosz témákban. Eddigi egyetlen könyve a Putyin emberei, amely nagyon sok korábbi könyv, újságcikk, bírósági jegyzőkönyv összefoglalásával, és számos saját maga által készített interjú alapján készült. A megszólalók között vannak névtelenséget kérő egykori KGB-s vezetők, de köztük van Mihail Hodorkovszkij (aki egykor Oroszország leggazdagabb embere volt, majd 10 évet ült Szibériában), és Szergej Pugacsev is, akit sokáig a "Kreml bankárának" neveztek, és aki saját állítása szerint rábeszélte Jelcint, hogy adja át Putyinnak a hatalmat, de 2012 után kegyvesztett lett, és menekülnie kellett Oroszországból. Pugacsev a könyv talán legfontosabb forrása, nagyon sok apró részletet mond el Putyin hatalomra jutásának történetéről.
Belton beszélt olyan figurákkal is, mint például Felix Sater, akit a New York-i orosz maffia egyik meghatározó alakjának tartanak, és aki részt vett Donald Trump behálózását célzó orosz titkosszolgálati akciókban is. Oligarchák, bankárok, kémelhárítók és politikusok, többek között egykori orosz miniszterelnökök szólalnak meg, miközben rengeteg egyéb forrással egészíti ki a szerző a saját interjúit.
Sztálin dácsájába hívta Putyin az oligarchákat
Belton jó újságíróhoz méltóan jó ritmusban váltogatja sztorikat és elemző részeket. A szereplőkre állandó jelzőket aggat, hogy az orosz neveket nehezen megjegyző olvasókat is végig képben tartsa. Lábjegyzetel mindent, hogy ellenőrizhető legyen, ki, hol és mikor állította azt, amiről éppen szó van. A könyv közel egyharmadát teszik ki ezek a lábjegyzetek, amelyek sok esetben nemcsak hivatkozások, hanem bizonyos körülményeket, kapcsolatokat is elmagyaráznak, hogy az orosz világot kevésbé ismerő olvasóknak is világos legyen a nyilatkozó, vagy a forrás háttere.
A kötet egyik nagy erénye, hogy igyekszik rendszerbe foglalni Putyin államgépezetének kialakulását és működését, miközben soktucatnyi kémtörténetet is kapunk, gyilkosságokkal, zsarolásokkal, háborúkkal és kremlbeli intrikákkal. Így egyszerre élvezhető a könyv politológiai tanulmányként, de politikai krimik egymást követő vázlataiként is.
Nagyon leegyszerűsítve a könyv arról szól, hogy a szovjet titkosszolgálatok már a 80-as években elkezdtek felkészülni az átállásra a kapitalista viszonyokra, és a Jelcin-korszak dúsgazdag oligarchái is a segítségükkel emelkedtek fel, csak aztán néhányan közülük önjáróvá váltak, és nyugati befektetőkkel igyekeztek szövetségeket kötni, hogy teljesen elszakadhassanak az orosz szervektől.
Amikor Putyin átvette a hatalmat 2000-ben, leszámolt az oligarchák közül az önjárókkal, különösen azokkal, akik más politikusokat is pénzeltek, vagy éppen tévécsatornájuk volt. A könyv egyik nagyon erős jelenete, hogyan jelezte Putyin az oligarcháknak, hogy új időszak kezdődik: éppen csak átvette a hatalmat, amikor az ország hét leggazdagabb emberét elhívta egy kis hússütésre. A helyszín Sztálin egykori dácsája volt, ahol a berendezés semmit sem változott az 50-es évek óta. Putyin farmerben, pólóban fogadta a vendégeit, nem fenyegetett meg senkit, mégis minden résztvevő úgy érezte, hogy nagy szerencse, hogy ép bőrrel megúszták a hússütést Sztálinnál.
Az olaj és a földgáz folyamatosan emelkedő ára a 21. század első évtizedében lehetővé tette, hogy gyorsan emelkedjen az oroszok életszínvonala. Ez politikai legitimációt adott Putyinnak, hogy központosítsa az államigazgatást, elvegye a helyi önkormányzatok hatalmát, kiüresítse a parlamentet, kivéreztesse az ellenzéket és a gazdasági szereplők kiszolgáltatottjai legyenek az államnak.
Még a leggazdagabbak is úgy érezhetik, hogy bármikor elvehet tőlük mindent, ha nem segítik a rendszert. Többségüket pedig már eleve a politika tette gazdag üzletemberré, tartoznak Putyinnak és a titkosszolgálatoknak, és ha nem teljesítenek, akkor vagyonuk és szabadságuk is veszélybe kerül.
A maffia és a szolgálatok egymásba érnek
Putyin már szentpétervári önkormányzati vezetőként szövetséget kötött szervezett bűnözői csoportokkal, sőt, sok jel utal arra, hogy drezdai KGB-s vezetőként is volt kapcsolata csempészekkel, pénzmosókkal és terroristákkal is. A könyv szerint a szovjet illetve az orosz maffia és a KGB kapcsolatai mindig is fontosak voltak mindkét félnek, mert a szolgálatok akcióit eleve fekete kasszákból finanszírozták, például olaj- és más nyersanyagok csempészetéből.
Ezek az összefonódások Putyin országlása alatt megerősödtek, és a szovjet időkhöz mérhető, vagy akár azon is túlmutató akciókat finanszíroztak belőle. Ilyen, a maffiához és a szolgálatokhoz egyaránt köthető pénzekből fizetik a háborút Kelet-Ukrajnában, az EU-t gyengítő pártokat Európában, Donald Trumpot (és más üzletembereket) Amerikában, vagy éppen a brit konzervatív politikusokat. Ideológiai háborúk (családok védelme, nemzeti szuverenitás ünneplése), gyilkosságok és gyilkossági kísérletek egyaránt kísérik ezeket az akciókat.
A kötetben szereplő rengeteg történet közül sokat már részletesen feldolgoztak cikkek, akár könyvek is, és vannak olyanok, amelyekről még alig esett szó a nyugati nyilvánosságban. Abban mindenképpen egyedülálló a könyv, hogy a sok történet bemutatása közben igyekszik felhívni a figyelmet a hasonló mintázatokra.
Így a sokfelé ágazó kötet lényegében arról szól, hogy a politika és a szervezett bűnözés hogyan fonódott össze a titkosszolgálatok segítségével Oroszországban, és ez hogyan hatott a világra.
A könyv egyik fő üzenete pedig az, hogy a korrupció fegyverével szemben teljesen kiszolgáltatott a Nyugat, mert a bankok, a politikusok és az üzletemberek mind szívesen működnek együtt az orosz ügynökökkel és bűnözőkkel, ha néhány millió dollárt kereshetnek ezzel. A nyugati bankok mossák a fekete pénzeket, nyugati politikusok szedik szét az EU-t a nemzeti szuverenitás nevében, az orosz olaj- és gázexporthoz képest egészen csekély összegekért cserébe.
Catherine Belton: Putin's People: How the KGB Took Back Russia and Then Took On the West, kiadó: Farrar, Straus and Giroux, megjelent 2020 június 23-án, 640 oldalon.