A lengyel katolikus egyház négy befolyásos szereplője is tudott róla, hogy egy pap szexuálisan zaklatott egy kiskorút, mégsem tettek semmit

A lengyel ügyészség bejelentést kapott, miszerint a lengyel katolikus egyház négy magas rangú szereplője is megszegte a törvényt. Tudomásuk volt ugyanis egy esetről, amikor egy pap egy kiskorút zaklatott szexuálisan, viszont egyikük sem jelentette az esetet a rendőrségen.

Az Országos Ügyészség szóvivője közölte, hogy a hivatalos bejelentést attól a nemrég létrehozott állami bizottságtól kapták, amely megvizsgálja, hogy a pedofíliáról szóló bejelentéseket továbbítani kell-e az ügyészségnek. A vádakat továbbították a krakkói ügyészségnek, ugyanis a szóban forgó eset abban a körzetben történt.

Aktivisták Krakkóban 2020. decemberében: az egyházi személyek által elkövetett szexuális bűncselekmények intézményes eltitkolása ellen tüntettek.Fotó: ARTUR WIDAK/NurPhoto via AFP

A '80-as években egy falusi pap zaklatott egy kiskorú fiút, aki később, a '90-es években jelentette az ügyet az illetékes püspöknek, de nem kapott választ. 2007-ben pedig egy másik pap levélben értesített erről egy másik püspököt, akinek törvényi kötelezettsége lett volna továbbítani a vádat az ügyészségnek, mégsem tett semmit. A bizottság megállapította, hogy rajtuk kívül két további egyházi személy is tudott az esetről, de ők sem léptek.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy indítanak-e nyomozást az ügyben. Ha vádat emelnek, akkor a papot legfeljebb három év szabadságvesztéssel sújthatják. (AP)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.