A bolgár védelmi minisztérium hat munkatársát azzal gyanúsítják, hogy Oroszországnak kémkedtek

március 19., péntek 12:24

Bulgáriában őrizetbe vették a védelmi minisztérium hat munkatársát azzal a gyanúval, hogy Oroszországnak kémkedtek - közölte pénteken Szijka Mileva, a bolgár főügyészség szóvivője.

A TASZSZ hírügynökség korábbi jelentésében a védelmi minisztérium közleményét idézve a minisztérium két munkatársának őrizetbe vételéről írt 72 órára, ugyanakkor a katonai ügyészség is arról tájékoztatott, hogy hat embert gyanúsítanak kémkedéssel.

Fotó: DENISLAV STOYCHEV/NurPhoto via AFP

Mileva szerint "olyan emberek csoportjáról van szó, akik bizalmas információkat gyűjtöttek egy másik állam számára".

A szóban forgó személyek egyike Moszkvában tanult, Bulgáriában pedig olyan hálózat kiépítésén dolgozott, amely informátorokból és magas tisztségeket betöltő katonákból állt, akiknek volt hozzáférésük titkos információkhoz. Kettős állampolgársággal rendelkező felesége közvetített közte és a szófiai orosz nagykövetség illetékesei között - mondta a szóvivő.

Mileva a sajtótájékoztatón hang- és videófelvételeket mutatott be, amelyek szerinte az őrizetbe vettek törvénysértő cselekedeteit bizonyítják.

Ivan Gesev főügyész szerint a bűncsoportot európai uniós országok és az Egyesült Államok szakszolgálatainak segítségével leplezték le.

A katonai ügyészség tájékoztatása szerint a csoport hosszabb ideig tevékenykedett, és komoly veszélyt jelentett az ország nemzetbiztonságára, illetve a NATO és az Európai Unió biztonságára nézve, mert titkos katonai és csúcstechnológiákkal kapcsolatos információkat adott át. A gyanúsítottak a védelmi minisztérium és a katonai hírszerzés munkatársai voltak. Egyikük megpróbált kereket oldani, de az orosz követség környékén elfogták.

A bolgár törvények szerint húsz évtől életfogytig terjedő börtönbüntetés szabható ki rájuk. (MTI)