Az agrárminiszter szerint annyi nyereséget visznek ki a külföldi boltláncok, hogy azt "nem lehet annyiban hagyni”

POLITIKA
2021 március 22., 15:03

Nagy István agrárminiszter osztja Lázár János nézetét, mely szerint az élelmiszer-kiskereskedelemben növelni kell a magyar tulajdoni hányadot. Lázár még decemberben beszélt arról, hogy nekimenne a kormány a multinacionális kiskereskedelmi vállalatoknak, mert szerinte „ezt a piacot uralnunk kell, a saját érdekünkben”. Nagy a növekedés.hu-nak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy

„stratégiai fontosságú kérdésnek tartom a kiskereskedelmet. Jelenleg olyan mértékű nyereség képződik a szektorban, majd ezt követően hagyja el az országot, amit nem lehet annyiban hagyni”.

Az agrárminiszter szerint ha a kiskereskedelem nagyobb hányada magyar kézben lenne, akkor

  • a most kivitt pénzeket hazai fejlesztésekre lehetne költeni,
  • „kiszámíthatóbb lenne a gazdaság tervezése, ha tudnánk, hogy a kereskedelemnek mire mekkora szüksége van”,
  • illetve „az áringadozás is kivédhetőbb és a piac is egyszerűbben szabályozható lenne”.