Boris Johnson elismerte, hogy nem feltétlenül kezelték jól a járvány első hullámát

járvány
2021 március 24., 07:31

A brit miniszterelnök kedd esti sajtótájékoztatóján az elmúlt egy évre visszatekintve úgy fogalmazott, jó lett volna sok mindent másképp csinálni. Az Egyesült Királyságban eddig 126 ezren haltak meg a járványban.

Johnson szerint „kulcsfontosságú hiba” volt, hogy nem foglalkoztak a fertőzés tünetmentes terjedésével, tudományos főtanácsadója, Patrick Vallance pedig azt mondta, a tesztelési kapacitás, illetve az adatok hiánya miatt a kormány elveszítette az irányítást a vírus terjedésének nyomon követése felett. Arról, hogy a vírus tünetmentesen is terjedhet, a széles körű lakosságot 2020 márciusában tájékoztatták, miközben erről a Guardian szerint már januárban is tudott a kormány.

photo_camera Boris Johnson 2021. január 27-én Fotó: TOLGA AKMEN/AFP

Johnson azt viszont elmondása szerint nem bánta meg, hogy nem zárták le korábban az országot mind az első, mind a második hullám kezdetén, pláne hogy utóbbit állítólag határozottan ellenezte.

Úgy fogalmazott, minden döntést a brit emberek érdekében hoztak meg, hogy azokkal megakadályozzák a szenvedést és a haláleseteket. Hozzátette, hogy kétségtelenül eljön majd az idő, amikor le kell vonni a tanulságokat, hogy azokból tanulni lehessen, ha újabb járványok lennének. (Guardian)